Szuper nyaralás Zánkán: takarítók lophatták meg a gyerekeket

Erdélyi gyerekektől loptak pénzt a zánkai Erzsébet Üdülőközpontban. A táborozók hangfelvételt is készítettek a tolvajokról, akik feltehetőleg a takarítószemélyzet tagjai voltak.

Körülbelül 85 ezer forintot loptak hátrányos helyzetű erdélyi gyerekektől a zánkai Erzsébet táborban. Az első lopás múlt vasárnap történt. A kísérő tanárok bezárták a szobát, valakik ennek ellenére bementek és eltulajdonítottak ötezer forintot. Hétfőn további 50 ezer forint tűnt el az egyik szobából. Ugyanezen a napon még további kisebb összegek tűntek el, összesen körülbelül 85 ezer forint.

A zánkai üdülőközpont hetente mintegy 2000 főt fogad
Nagy Lajos / MTI

– A korábbi években is előfordult lopás, idén azonban eddig még nem – mondta a lapunknak a tábor egyik neve elhallgatását kérő dolgozója, aki hozzátette, hogy a lopások után nem a kísérő tanárok tettek feljelentést.

Az egyik táborozó csoport egy hangfelvételt készített a „betörésről”. A gyerekek egymást akarták kihallgatni, de végül a tolvajokat sikerült. A felvételen kopogás hallatszik, valaki bejön egy kulccsal, pakolászik, kutat. Utána egy férfihang hallatszik, majd bezárják a szobát a csörgő kulcscsomóval. A tábor dolgozói úgy vélik, hogy a tolvajokat a takarítók közt kell keresni, mert csak ők tudnak gond nélkül bejutni a helyiségekbe. Ráadásul az incidensek után kiürítették a szemeteseket is, amely szintén rájuk tereli a gyanút.

A zánkai tábort az Erzsébet Üdülőközpont és a Tábor Zánka üzemelteti, a takarítást egy külsős céggel végeztetik. A történtek kapcsán megkerestük az üzemeltetőt, ahol megerősítették, hogy a hét elején több táborozónak eltűnt a pénze. Az üzemeltető kizárta, hogy a gyanúsított táborozó vagy táboroztató lenne, az elkövetővel kapcsolatban a folyamatban lévő nyomozás miatt azonban nem szolgálhatnak információval. Hangsúlyozták, hogy „mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fennmaradó időben kompenzálják a kárt, és ne szenvedjenek semmiben sem hiányt”­ a gyerekek és kísérőik, akik ma hagyják el a tábort.

A rendőrség arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Balatonfüredi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Szerdán gyanúsítottként hallgattak ki egy húszéves tápiószecsői nőt.

Cikkünk eredetileg a Népszabadság pénteki számában jelent meg. Lapzártánk után kaptuk a hírt, hogy a gyerekek az eset óta visszakapták a pénzüket -  a szerk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.