Kamuzott származásáról az aktivista

Családtagjai buktatták le az amerikai Színesbőrűek Országos Egyesületének (NAACP) egyik regionális vezetőjét, aki évek óta fekete bőrűnek érzi magát, miközben szőkén, fehér bőrrel született, és nagyon sokáig úgy is élt.

Rachel Dolezal édesanyja elmondta, lánya családja alapvetően cseh származású, de svéd, német és némi indián gyökeret is ápolnak. A magát feketének, fehérnek és indiánnak valló nő az NAACP Spokane régióbeli elnöke, de a Kelet-washingtoni Egyetemen is tanít.

Az amerikai sajtó szerint csütörtökön kételyek merültek fel az emberi jogi aktivista valós identitását illetően. A rendőrséghez számos panasz érkezett amiatt, hogy a nőt fekete származása miatt zaklatják. A hatóságok azonban csak kevés bizonyítékot találtak arra vonatkozóan, hogy a magát feketének valló fehér bőrű Dolezalt valóban zaklatták volna.

A nő szülei elmondták, hogy lányuk azután kezdte magát másként identifikálni, hogy elvált fekete bőrű férjétől 2004-ben. Azt állította, hogy részben afroamerikai szülők gyermeke.

 

 

„Rachel szeretett volna valaki olyan lenni, amilyen nem lehet. Úgy döntött, hogy nem vállalja fel önmagát, és afroamerikai nőként él. Ez egyszerűen nem igaz” – mondta a nő édesanyja. A szülőknek nincs baja lányuk aktivista munkájával, de azt nem tudják elfogadni, hogy másnak adja ki magát. A család szerint Rachel már régóta eltávolodott tőlük.

Dolezal azt állította, egy családi, jogi vita miatt nem beszél szüleivel. Az NAACP elnöke hozzátette, nem tartja biológiai szüleit valódi szüleinek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.