Szórakoztató útifilm növényeknek

A növények számtalanszor játszottak fontos szerepet mozifilmekben a Gyilkos paradicsomok támadásától az Avatarig, de arra - eddig - még senki sem gondolt, hogy maguk a növények is lehetnének nézők.

Ezt a súlyos hiányosságot pótolta egy New York-i galéria, amely kísérletképpen hét héten át hét szobanövénynek vetítette a Strange Skies (Különös egek) című útifilmet, az első kifejezetten növények számára forgatott dokumentumfilmet.

A produkciót Jonathon Keats konceptuális művész készítette: az idilli olasz égboltot vette fel két hónapon keresztül, aztán hatperces, hajnaltól hajnalig tartó jelenetekbe sűrítette a napokat. A szobanövények moziszerűen berendezett sorokban foglaltak helyet, igaz, egy pálma kissé kitakarta a képet a többi bámészkodó zöld elől.

A film természetesen néma, és a közönség sem tapssal fejezte ki tetszését. Valójában nem is nagyon volt mérhető a nézők reakciója, mindössze a fikuszok dobáltak le aggasztóan sok levelet magukról.

A művészt voltaképpen az izgatta, hogyan látjuk a világot, és mennyire hiteles az, amit látunk. "A világból annyi minden megjelenik a filmvásznon vagy a képernyőn. Van valami szomorú, egyben visszataszító abban, hogyan jelennek meg szemünkben az ég felé forduló növények" - fogalmazott.

Egyszer csak rádöbbent, hogy mennyivel több növény van, mint ember, tehát mennyivel nagyobb - eddig figyelmen kívül hagyott - közönséghez szólhatna. Most megnyílt az út, hogy a növények számára is biztosítsa az olyasféle produkciókat, mint amilyenekkel a Disney és MGM az emberi közönséget szórakoztatja.

További tervei között szerepel egy növények számára létrehozandó étterem egy kaliforniai múzeumban, és nem kevésbé ambiciózus elképzelése a baktériumok oktatása. Szeretne összeállítani egy tankönyvet, amelyből az eddig szintén figyelmen kívül hagyott "baktériumpopuláció" elmélyedhetne a relativitás elméletben és a kvantummechanikában. A művész szerint egy ilyen tankönyvet egyaránt haszonnal forgathatnának az emberek és a mikrobák is.

Mint mondta, bízik benne, hogy a művelt baktériumok életminőségén lehet javítani, és ennek köszönhetően lemondanak majd arról, hogy kórokozóvá váljanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.