Szenvednek a hollandok a sűrű WIFI-hálózatoktól

Túlzsúfolt a virtuális tér Hollandia számos térségében, a lakónegyedekben, illetve a nagyvárosok központi részein egymással mintegy versengő WIFI-hálózatok jelentősen rontják az internetezés minőségét és gyorsaságát – állapította meg a holland gazdasági minisztérium égisze alatt működő telekomügynökség által készített, nemrégiben nyilvánosságra hozott tanulmány.
Az érintett, sűrűn lakott körzetekben élők legalább ötven százaléka számolt be arról, hogy az elmúlt időszakban megszaporodtak az internethasználattal kapcsolatos problémáik.

A vizsgálat során az ország 180 különböző körzetében végeztek méréseket, és megállapították, hogy az országban általánosan használt 2,4 gigahertzes frekvencia nagyon rövid időn belül teljesen telítődik.

Jelenleg egy két- vagy háromtagú háztartásban – a mobiltelefonokat, számítógépeket, táblagépeket, televíziókat és nyomtatókat is figyelembe véve – átlagosan minimum 10 elektronikus eszköz akaszkodik rá egy-egy WIFI-hálózatra. Egy nagyobb, többgyermekes családban pedig ez a szám meg is sokszorozódhat. A zsúfoltság jelentősen növeli a letöltési időt, csökkenti a böngészés sebességét és rontja az internetes csevegés minőségét – mutat rá a tanulmány.

A vizsgálat nyomán a szakértők azt tanácsolták a lakosságnak, hogy minél többen váltsanak át az 5 gigahertzes sávra, amivel nagymértékben javíthatnák az internetkapcsolat minőségét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.