Száz év sem fogott a kis hableányon

Századik évfordulóját ünnepli a dán főváros egyik legismertebb látványossága. A magányosan üldögélő kis hableány még ma is a világ egyik legtöbbet fotózott szobra.

A Hans Christian Andersen mesefigurájáról mintázott alkotást a Carlsberg sörfőzde tulajdonosa, Carl Jacobsen készíttette el, a kecses bronzszobor megformálására Edvard Eriksent kérte fel 1909-ben.

A szobrot Edvard Eriksen dán szobrász alkotta meg Hans Christian Andersen dán meseíró tiszteletére
Koppenhága, 2013. augusztus 23. Egy stáb forgat a Kis hableány szobra előtt a koppenhágai kikötő bejáratánál 2013. augusztus 23-án. A szobrot, amelyet Edvard Eriksen dán szobrász alkottott Hans Christian Andersen dán meseíró tiszteletére, ma 100 éve adták át. (MTI/EPA/Nils Meilyang)

A szobrászmester modelljéül Ellen Price prímabalerinát választotta, akinek A kis hableány balettváltozata hozta meg az országos sikert éppen ebben az évben.

A művésznő azonban nem járult hozzá, hogy az amúgy meztelennek megálmodott szobrot teljes egészében róla mintázzák, így csupán az arcát kölcsönözte az azóta már legendássá vált alkotáshoz. Eriksen végül saját feleségének testét használta modellül a szobor befejezéséhez.

Az elkészült alkotást maga Jacobsen leplezte le a Langelinie-öbölben 1913. augusztus 13-án.

A kis hableány méretei minden turistát meglepnek elsőre, a kősziklán üldögélő, szerelme után vágyakozó szobor ugyanis alig magasabb, mint egy méter.

A Koppenhága jelképévé vált alkotás többször esett áldozatul már a vandáloknak. Az 1960-as évek óta ismeretlen tettesek kétszer is lefűrészelték a fejét, míg egy alkalommal a kezét vágták le. 2003 szeptemberében A kis hableány egész egyszerűen eltűnt: egy éjszaka ismeretlenek robbanóanyag felhasználásával a vízbe lökték a szobrot. Négy évvel később pedig - az alapos restauráláson átesett szobrot - a nemzetiközi nőnapon pink festékkel borították le, a rongálást turisták fedezték fel kora reggel.

Száz év ide vagy rongálás oda, a kis hableány szelíd ábrázatú szobra még mindig eredeti fényében várja hercegét a koppenhágai öbölben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.