Altatásban tartják a zuhanásban súlyosan sérült nyíregyházi fiút

Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a kisgyerek, akit nagymamája a nyíregyházi lakástűzből úgy próbált kimenteni, hogy a gyerekkel együtt ugrott ki a péntek este kigyulladt társasház negyedik emeleti lakásából. Az asszony a helyszínen meghalt.

Vitkai Éva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház sajtóreferense az MTI érdeklődésére szombaton elmondta, a gyerek égési és szilánkos töréses sérüléseket szenvedett, illetve sokkot kapott.

Ezek a sérülések egyenként nem súlyosak, a három együtt azonban súlyos, életveszélyes állapotot okozott – magyarázta a szóvivő. Vitkai Éva hozzátette, fájdalmai miatt a gyereket altatásban tartják.

Az MTI meg nem erősített információi szerint egy hároméves kisfiúról van szó.

Péntek este tűz ütött ki egy nyíregyházi társasházban. Egy nő unokáját karjában tartva ugrott ki a lakása ablakán. A tűz idején a nagymama két unokájával tartózkodott a lakásban, az idősebb gyerek kiszaladt és segítséget kért a szomszédoktól. Egy férfi vizes plédbe burkolózva próbált segíteni a lakásban rekedteknek, de a forróság és a füst miatt erre nem volt esélye. A nő - karjában a kisebb gyerekkel - kivetette magát az ablakból.

Az égő épületből 32 embert mentettek ki a tűzoltók.

Tóth Gabriella, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel azt közölte, a tűz okát tűzvizsgálat fogja kideríteni.

Rendes Sándor, a nyíregyházi önkormányzat szóvivője az MTI kérdésére elmondta, az önkormányzat ideiglenes elhelyezést kínált a társasház lakóinak, ám eddig ezt csak egyetlen lakó igényelte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.