A stresszes munkahely növeli az asztma kockázatát

Azok az asztmás emberek, akik naponta legalább 8 órát dolgoznak stresszes környezetben, gyakrabban szenvednek rohamoktól, mint nyugodt munkahelyen dolgozó társaik.

Nemrég egy ezerfős vizsgálat eredményét tette közzé az Egyesült Királyság legnagyobb gyógyszertár-hálózata. A megkérdezettek 38%-a ismerte be, hogy munkája miatt nem tud részt rendszeresen orvosi szűrésen, sőt különösen a nők éppen a stresszt nevezték meg az asztmás rohamok harmadik leggyakoribb kiváló okaként. A betegek negyede azt is elmondta, hogy éppen a főnökük nem engedélyezte számukra, hogy az asztma miatt kihagyjanak mondjuk egy fontos találkozót.

Az asztmának nem csak egészségügyi probléma, hanem hatással van a gazdasági hatása is: minden hetedik ember állította ugyanis, hogy betegsége miatt három vagy annál több napot hiányzott a múlt évben. A kísérlet résztvevőinek fele ráadásul időhiány miatt nem használja olyan rendszeresen az inhalátorát, mint kellene, 37%-uk pedig nem is saját névre felírt gyógyszert használ. Ezek a felelőtlenségek könnyen súlyosbíthatják a betegség mértékét.

Azt asztma a leggyakoribb krónikus betegség világszerte, a nyálkahártya gyulladása miatt a légutak erőteljesen és érzékenyen reagálnak. Sípoló légzés, köhögés és légzési nehézség jellemzi, a komolyabb rohamok alatt előfordulhat elkékülés is. A betegség jelenleg nem gyógyítható, de légzéstechnikai gyakorlatokkal és gyógyszerekkel kordában tartható. Az Egyesült Királyságban 5,4 millió, míg hazánkban több mint 250 ezer embert érint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.