Spongyabob butít és nyomorba dönt?

Az infantilis tengeri szivacs kalandjait sok gyerek és felnőtt kedveli, de egy friss kutatás szerint a sárga rajzfilmfigura bámulása figyelemzavart és tanulási nehézséget okozhat a négyéves gyerekek körében.

A Virginiai Egyetem pszichológia professzora, Angeline Lillard által vezetett tanulmány hatvan négyéves gyermek bevonásával készült. A gyerekeket véletlenszerű kiválasztással három csoportra osztották: az első csoport a Spongyabob Kockanadrág című rajzfilmet, a második a lassabb ütemű Caillot sorozatot nézték kilenc percig, míg a harmadik csoport ezt az időt rajzolással töltötte.

SpongyaBob a levegőben
A Spongebob Squarepants balloon makes its way down 7th avenue during the Macy's Thanksgiving Day Parade in New York, November 26, 2009. REUTERS/Shannon Stapleton (UNITED STATES SOCIETY)

A rajzolást illetve rajzfilmnézést követően a szakemberek a gyerekek agyműködését vizsgáló teszteket végeztek el és ebből kiderül, hogy a Spongyabobos csoport átlagosan 12 ponttal rosszabbul teljesített a másik kettőnél. A tanulmány a Pediatrics című szakfolyóirat legfrissebb online kiadásában jelent meg.

Az eremények nem kifejezetten a Spongyabob ellen szólnak, de Lillard professzor szerint a hozzá hasonló gyors tempójú műsorok nézése után a gyerekek nem tudnak uralkodni magukon és romlik a koncentrációs képességük, ami tanulási nehézségeket okoz.

„Valójában nem maga a televízió a hibás, sokkal inkább a szülő felelőssége, hogy odafigyeljen gyermeke tévézési szokásaira, és megválogassa, hogy mik azok a műsorok, amelyeket megnézhet” - mondta Dr. Dimitri A. Christakis, a Washingtoni Egyetem Gyermek Egészségügyi, Viselkedési és Fejlődési Központjának igazgatója.

forrás: Medipress

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.