Kiálltak az illegális abortuszt végző orvos mellett

Egyelőre nem érkezett kegyelmi kérvény a három és fél év börtönre ítélt várpalotai nőgyógyász ügyében – válaszolta érdeklődésünkre Dülkné dr. Pintér Zsuzsanna, a Veszprémi Törvényszék sajtószóvivője. Az illegális abortuszokat végző orvos büntetése végrehajtásának felfüggesztéséért sok száz aláírás gyűlt össze Várpalotán.

Az idén nyáron emelkedett jogerőre dr. M. B.  B.  három és fél éves börtönbüntetése. A doktort a bíróság négy évre minden orvosi tevékenységtől eltiltotta.

A nőgyógyász kilencvennél több nőnél végzett illegális abortuszt. Nem a páciensei jelentették fel, hanem az egyik védőnői „tanácsadáson" egy asszony elszólta magát. Megjegyezte, hogy az első abortuszát megalázó eljárás nélkül végezték el. Ekkor derült ki, hogy az orvos spontán vetélésként tüntette fel a dokumentumokon az illegális abortuszt.

A jogerős törvényszéki ítélet megszületését követően lakossági kezdeményezésre aláírásgyűjtés kezdődött a nőgyógyász büntetése végrehajtásának felfüggesztéséért. Az akciót baráti csoport szervezte, kilétüket nem akarják felfedni. Az a szándékuk, hogy kérelmüket eljuttatják a Veszprémi Törvényszék elnökéhez, s tőle kérik annak továbbítását a köztársaság elnökének.

Tudomásunk szerint hatszáznál több aláírás gyűlt össze. Az egyik aláíró érdeklődésünkre úgy fogalmazott: azért fordultak a nők a városban egyébként is népszerű doktorhoz, mert rendkívül megalázó, kioktató az abortuszt engedélyező hivatalos eljárás. Gyakran megszégyenítik a nőket, úgy beszélnek velük, mintha a kérelmezőknek semmi közük nem volna a saját életükhöz. Hivatalosan ugyan nem beszélhetnék rá a nőket a gyerekük megtartására, ám az érzelmi zsarolás folyamatos.

Én sem gonoszságból kértem az abortuszt, hanem mert tőlem függetlenül úgy alakult az életem, hogy felelőtlenség lett volna vállalni a gyereket, fűzte hozzá az asszony.

A köztársasági elnöknek címzett kegyelmi kérvényt a határozatot hozó törvényszéken lehet benyújtani, tudtuk meg Dülkné Pintér Zsuzsannától, a Veszprémi Törvényszék sajtószóvivőjétől. Elmondta: kegyelmet maga a terhelt, az ő hozzátartozója, illetve védője kérhet, baráti társaság, vagy a lakosság képviselői nem. Az aláírásokat nyomatékként viszont mellékelni lehet a beadványhoz. 

A Veszprémi Törvényszékhez és a Veszprémi Járásbírósághoz azonban eddig nem érkezett ilyen kérvény a várpalotai nőgyógyász ügyében, tájékoztatott a sajtószóvivő.   

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.