galéria megtekintése

Sipos F. Tamás egyszerűen túl karakteres a Republichoz

0 komment

P.N.
NOL

Ahogy azt hétvégén mi is megírtuk a Bors cikke nyomán: péntektől már nem Sipos F. Tamás a Republic frontembere. Boros Csaba basszusgitáros egy rádióműsorban reagált a sajtóban megjelentekre.

A hír - melyet az énekes sem cáfolt - igaz, péntektől már nem Sipos F. Tamás a Republic énekese.

Azonban nem Sipossal volt probléma, hanem azzal, hogy Cipőt nem lehet pótolni – mondta el Boros Csaba, a Republic basszusgitárosa a Morning Show reggeli műsorában. Ezzel reagált azokra a bulvárhírekre, melyek szerint a szakítás hátterében az új frontember állítólagos fegyelmezetlensége áll.

Mint megírtuk: a Bors szerint Sipos F.  gyakran késve vagy nem éppen szalonképes állapotban jelent meg a próbákon, s ebből lett elege a zenésztársaknak.

 

„Tamás abszolút felkészült volt, abszolút precíz volt, pontos volt, megbízható és egy olyan ember, akire maximálisan lehet számítani" – mondta Boros, aki elismerte azt is, hogy a döntésbe befolyásolta őket az is, hogy a rajongók egy része nem tudta elfogadni az új frontembert.

Az elválás békés volt, mindenki megértette a másik fél szempontjait - derült ki.

Egy évvel Bódi László halála után a Republic régi tagjai rájöttek, hogy kissé eltávolodtak attól a miliőtől, amit eredetileg képviseltek.

Tapasztalt és karakteres énekest kerestek és Sipos F. személyében meg is találták, de éppen ez vált problémává, mert az énekes önmagában is olyan meghatározó személyiség, olyan jól beazonosítható hang a magyar zenei életben, hogy nem csak pótolni, de helyettesíteni sem tudja Cipőt.

A zenész még elmondta, ő maga többet fog énekelni a koncerteken, mint eddig, de bármikor előfordulhat, hogy mások mellett Sipos F. Tamás is beugrik majd egy-egy dal erejéig, de „nincs napirenden" egy új frontembert neveznek ki. A Republic a régi négy taggal működik tovább.

Egy éve halt meg Cipő

Bódi László épp ma egy éve, 2013. március 11-én, 48 éves korában hunyt el Budapesten. Életéért majdnem egy hónapig küzdöttek, miután február 15-én rosszul lett és eszméletét vesztette, majd kómába esett.

Cipő krónikus szívritmuszavarban szenvedett, életének utolsó szakaszában súlyos tüdőgyulladással kezelték, ám ennek ellenére nem volt hajlandó visszavenni a tempóból, szenvedéllyel dolgozott. Az énekes dalszerzőt Kistarcsán temették el édesapja sírjához közel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.