A Lego nagy dobása: rózsaszín kockák a lányoknak
A Lego új szettet dob piacra. Kozmetikai szalon, állatorvosi rendelő, rózsa- és pasztellszínű építőkockák,és pónilovak – a cél, hogy a kislányok figyelmét is felkeltsék. Jelenleg ugyanis 80%-ban fiúknál landol a játék, azonban a cég szeretné, ha ez a jövőben változna.
Több kritika érte már a céget, részben emiatt, vagyis nemi sztereotipizálása miatt. A Lego marketingigazgatója, David Buxbaum azonban tagadja a vádakat, azt mondta, azt adják a lányoknak, amit kérnek.
A LEGO Csoport egy magántulajdonban lévő társaság, amelynek székhelye a dániai Billundban van. A vállalat ma is Kirk Kristiansen családjának birtokában van, aki 1932-ben alapította a céget. A Lego idén eljutott az űrbe, öt Legoland várja világszerte a szórakozni vágyókat. A cég sikert sikerre halmoz, de eddig mégsem ez a játék volt a kislányok szíve vágya.
Hamarosan kiderül, hogy az új, lányosabb szettel sikerül-e felkelteni figyelmüket.
Forrás: The Telegraph