Rossz napja volt a bérletmaffiának

Magánokirat-hamisítás vétségének gyanújával indított eljárást a VI. kerületi kapitányság a 18 éves T. Roland ellen azt követően, hogy délután a BRFK bevetési osztályának munkatársai a Nyugati téri aluljáróban hamis BKV-vonaljegy értékesítésén érték tetten.

T. a jegyautomatáknál kínálta a bizonytalan eredetű jegyeket, amelyek a rendőrség eddigi adatai szerint bizonyosan nem kereskedelmi forgalomból valók, azaz minden bizonnyal hamisítványok. A rendőrök akkora csaptak le rá, amikor az egyik alkalmi vevője éppen érvényesítette volna a frissen vásárolt „olcsó jegyet”, amelyért 320 forint helyett csak 305 forintot kellett fizetnie.

Tanúkihallgatásán a vevő azt mondta, meg volt győződve róla, hogy a jegy valódi. Ez persze nyilvánvaló sületlenség, de a rendőrségnek a jelek szerint fontosabb, hogy a vevő tanúként elmondja, kitől vásárolta a később lefoglalt és feltehetőleg hamis jegyeket, semmint, hogy rábizonyítsák, pontosan tudta, hogy az olcsó jegy körül nincs minden rendben, ám miután az 15 forinttal olcsóbb volt, nem foglalkozott vele.

Később T. Roland ruházatának átvizsgálásakor előkerült további négy bizonytalan eredetű, vélhetően hamisított BKK-gyűjtőjegy, valamint két BKK-vonaljegy is. A rendőrség a hamisnak vélt jegyeket lefoglalta. T. Roland kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága a férfit őrizetbe vette, és előterjesztést tett az ügyészség felé előzetes letartóztatásának indítványozására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.