Terrorfenyegetés Ferihegyen: rokkantnyugdíjas katona az elkövető

Tizenöt gép felrobbantásával fenyegette meg Ferihegyet az a férfi, akit alig pár óra alatt elfogott a rendőrség – közölte a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság. Frissítve.

A közlemény szerint csütörtökön érkezett a Budapest Airport Zrt.-hez az a levél, amelyben ismeretlen személy 15 járat felrobbantásával fenyegetőzött. A levél részletesen felsorolta azokat a járatokat, amelyeken bomba fog robbanni.

Fokozott biztonsági intézkedések Ferihegyen

A bejelentést követően a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság azonnal megkezdte a nyomozást, illetve a repülőtér védelmi tervének megfelelően kényszerhelyzetet rendelt el Ferihegyen. Ez fokozott biztonsági intézkedéseket jelentett az utascsarnokban és a közterületen is. A szigorított intézkedések mellett Ferihegyen folyamatos volt a repülőtéri kiszolgálás.

Lefoglaltak egy írógépet

A gyors és hatékony felderítésnek köszönhetően alig pár óra alatt azonosították a levél íróját, akit Csongrádban saját házában fogtak el a város rendőreinek közreműködésével. A házkutatás során robbanószer kereső kutyákat is bevetettek, de robbantásra alkalmas eszközöket nem találtak, viszont lefoglalták azt a régi típusú írógépet, amellyel a levelet írták. A férfit őrizetbe vették és ellene közveszéllyel való fenyegetés megalapozott gyanúja miatt büntető eljárást indított a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság.

A szorgalmas ember

A Csongrád Televízió információi szerint a Tisza-parti város központjában lakó gyanúsított korábban katonaként szolgált, szomszédsága szorgalmas, közösségi embernek ismerte. A televízió ugyanakkor úgy tudja, hogy a férfinek nem ez az első fenyegetődzése: korábban az önkormányzat és a hadkiegészítő parancsnokság épületének felrobbantását is kilátásba helyezte. Horváth Katalin Fanni az MTI érdeklődésére annyit erősített meg, hogy a férfi korábban katonaként szolgált, jelenleg rokkantnyugdíjas.

Ferihegy, várakozó utasok
ferihegy, utas
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.