Rio alatt és után csak gumival tanácsos szexelni

A várandós anyák kivételével senkinek sem kell lemondania a riói olimpián való szereplésről vagy a szurkolásról a Zika-vírus miatt – jelentette ki dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvos azon a budapesti sajtótájékoztatón, amelyen a vírussal kapcsolatos kockázatokról és megelőzési lehetőségekről nyújtottak felvilágosítást.

Az ÁNTSZ illetve az Országos Epidemiológiai Központ – az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ ajánlásával egyetértve – azt javasolja a várandós vagy gyermekvállalást fontolgató nőknek, hogy ne utazzanak a Zika-vírus fertőzéssel érintett területekre, így Brazíliába se.

Mint köztudott, az anya fertőzöttsége kisfejűséget és idegrendszeri rendellenességet okozhat a magzatoknál, és bár felnőttkorban is lehetnek elhúzódó egészségügyi következményei az influenzaszerű tünetekkel és kötőhártya gyulladással járó Zika-láznak, a megelőzésre vonatkozó javaslatok főként a nők védelmét célozzák. Több esetben is bizonyították, hogy a kórokozó még a láz elmúlta után hetekkel is kimutatható az ondóváladékban, ezért a betegségen átesett férfiaknak az egészségügyi szakemberek hat hónapon át gumióvszeres védekezést vagy absztinenciát javasolnak, de ezt az óvintézkedést nyolc héten át mindenkinek tanácsos betartania, aki a Zika által fertőzött területen járt. Azoknak a férfiaknak, akiknek partnere épp gyereket vár, a terhesség végéig ügyelniük kell a védekezésre.

Jó hír a riói olimpiára utazóknak, hogy a déli féltekén éppen tél van, és az időjárás nem kedvez a vírust terjesztő szúnyogok szaporodásának, ám ezzel együtt is a szúnyogok elleni védekezés a legfontosabb óvintézkedés. Az olimpikonok biztonságáról a Magyar Olimpiai Bizottság illetve a helyi szervezők gondoskodnak, a szurkolóknak viszont saját magukra kell vigyázniuk.

Mint dr. Szentes Tamás elmondta, a csökkent kockázat ellenére sem garantálható, hogy senki nem fog megfertőződni az olimpia alatt. A legfrissebb statisztikák szerint jelenleg 500 ezer beutazóból egy kapja el a Zika-vírust.

Dr. Jelenik Zsuzsanna, az Országos Epidemiológiai Központ Nemzetközi Utazásegészségügyi és Oltóközpontjának főorvosa mindehhez hozzátette, hogy a télies időjárás miatt Brazíliában a következő hetekben a felső légúti nyavalyák elkapásának van a legnagyobb esélye, a kisebb valószínűséggel előforduló, de sokkal veszélyesebb sárgaláz, hepatitisz-A, hastífusz, H1N1, tetanusz és vírusos agyhártyagyulladás ellen pedig javasolt a védőoltás. Ezeket a magyar olimpikonok és a kiutazó stáb tagjai a Sportkórházban már megkapták.

A Zika-vírus ellen továbbra sincs védőoltás, és bár jelenleg is 24 vakcinát tesztelnek, nemhogy az olimpiára, de még az elkövetkező néhány évre sem várható ilyen gyógyszer piacra kerülése.

Ezek legyenek a tasiban

Brazíliában a turisták számára a legnagyobb veszélyforrás a tömegétkeztetés és a nem tisztított víz, ezek által ugyanis olyan kórokozók juthatna a szervezetbe, amelyek ellen a helyiek esetleg már gyerekkorukban immunitást szereztek. Az Országos Epidemiológiai Központ ajánlása szerint palackozott víz, csomagolt hideg élelem és alkoholos kézfertőtlenítő mindig legyen a táskában. A Zika-vírust terjesztő szúnyogok ellen riasztó szerekkel és hosszú ujjú zárt ruházattal lehet hatékonyan védekezni, éjszakára pedig ajánlott a szúnyogháló és szúnyogriasztó használata.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.