Egy katasztrófavédelmis még idén júniusban egy házibuliból részegen felhívta a 105-ös segélyhívót és össze-vissza beszélve, káromkodva, több mint négy percig foglalta a vonalat indokolatlanul – adta hírül a Lánglovagok.hu.
Részeg tűzoltó betyárkodott a segélyhívón
A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) közérdekű bejelentéssel fordult Mácsai Antal tű. ezredeshez, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjéhez, mert tudomásukra jutott, hogy az igazgatóság egyik munkatársa a hivatásához méltatlan módon a segélyhívó számot a rendeltetésétől eltérően vette igénybe – áll a tűzoltók weboldalán.
A HTFSZ úgy tudja, az ittas állapotban telefonáló baranyai katasztrófavédelmis munkatárs egy nem létező kukatűzről tett bejelentést. Ezt követően zavaros kérdéseket tett fel, káromkodott, a műveletirányításon szolgálatban lévő másik tűzoltót kérte a telefonhoz, akit "ne tedd le b.zd meg!" felkiáltással presszionált arra, hogy ne bontsa a vonalat. A hívás több mint négy percig tartott.
Mácsai Antal a HTFSZ-nek válaszul közölte, a megkeresésüket nem tekinti közérdekű bejelentésnek, mert nem hívja fel olyan körülményre a figyelmet, amelynek orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. Az igazgató azt is jelezte, még a bejelentést megelőzően intézkedett a szükséges vizsgálatok megindításáról, ennek eredményéről azonban jogszabályi felhatalmazás hiányában nem áll módjában tájékoztatást adni.
A 2012. évi II. törvény 206/C. §-a alapján viszont, aki az egységes európai segélyhívó számot, illetve a nemzeti segélyhívó számot annak rendeltetésétől eltérő célból, szándékosan felhívja, szabálysértést követ el.
Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint ezen szabálysértési tényállás 2013. szeptember 1-jei bevezetése óta 670 embert ellen indult eljárás, és 241-et el is marasztaltak.
A Központi Nyomozó Főügyészségtől, valamint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságtól a Lánglovagok.hu megtudta, ebben az ügyben nem érkezett feljelentés hozzájuk. A fegyelmi eljárás - ha egyáltalán volt - eredményéről pedig a katasztrófavédelmi igazgatót és Hajdu Mártont, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjét is hiába kérdeztük - írja a Lánglovagok.hu.