Rendőrfejek "hullottak" Kassán

Több rendőrt és tisztviselőt is menesztettek Kassán azt követően, hogy nyilvánosságra került egy videofelvétel, amely szerint a szlovák rendőrök márciusban részben kiskorú roma fiúkat arra kényszerítettek, hogy vetkőzzenek meztelenre és pofozzák meg egymást.


Ján Packa, a szlovák rendőrség országos főkapitánya szerdán Kassán bejelentette: kilenc rendőrnek hivatali visszaélés miatt azonnali hatállyal felfüggesztették a munkaviszonyát, s további sorsukról a botrányos ügy kivizsgálásának befejezése után döntenek. Ugyanakkor leváltották a kassai rendőrség öt vezető tisztviselőjét is. A rendőrfőkapitány ismételten sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, s elismerte, hogy az ügy rossz fényt vet az egész szlovák rendőrségre.

Néhány civil szervezet és a sajtó lemondásra szólította fel Robert Kalinák belügyminisztert is. Kalinák kijelentette: az ügyet kivizsgálják, a tetteseket megbüntetik. Személyes felelősséget a történtekért nem érez, ezért nem is mond le.

A nagy visszhangot kiváltó videofelvételt a Sme című szlovákiai véleményformáló napilap kedden hozta nyilvánosságra internetes honlapján. A felvételeken jól látható, ahogy a felsorakozott hat roma fiúra egy rendőr ráordít, vetkőzzenek mezítelenre. "Aki az utolsó lesz, az büntetést kap" - hallatszik. Miután a fiúk levetkőztek, felszólította őket, hogy tegyék kezüket a fejük mögé. A kamera ezt követően végigpásztázza nemi szerveiket.

A következő felvételeken egyenruhás rendőröket látni kutyákkal, amelyek ugatnak a gyerekekre. A fiúknak előbb meg kellett egymást csókolniuk, majd pofozkodásra kényszerítették őket. A filmen az is látható, hogy az egyenruhás rendőrök videokamerával és mobiltelefonnal felveszik az eseményeket. A fiúk ijedtek, a rendőrök nevetgélnek.

A Sme azt állítja, hogy a felvétel március 21-én készült. A felvétellel a rendőrök állítólag dicsekedtek, és barátaiknak, ismerőseiknek is megküldték. Így került egy felvétel az újság szerkesztőségének a birtokába is.

A szerkesztőség szerint a botrányos eset Kassán történt. A rendőröket egy járdán fekvő asszonyhoz hívták ki, aki azt állította, hogy hat roma gyerek meglopta őt. A rendőrök a lopással vádolt romákat előállították és a rendőrőrsön megalázták. A hat roma közül három még kiskorú volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.