Rendőrök súlyos balesete Miskolcon

Két rendőr súlyosan megsérült Miskolcon csütörtök délután, amikor autójuk villamossal ütközött a Centrum Áruház előtti kereszteződésben.

Szemtanúk szerint a rendőrautó megkülönböztető fény és hangjelzéssel haladt át a kereszteződésben, miközben a villamosnak szabad útja volt.

Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: a Miskolci Rendőrkapitányság állományába tartozó rendőrök közül a gépkocsit vezető zászlóst súlyos sérülésekkel, eszméletlen állapotba szállították kórházba. Információk szerint ő kirepült az autóból. A mellette ülő őrmesternő is súlyosan megsérült. Az autó teljesen összetört.

Az autóban ülő két rendőr súlyosan megsérült
Miskolc, 2011. július 14. Rendőrök helyszínelnek, miután egy rendőrautó ütközött össze villamossal Miskolcon a Centrum Áruház előtti kereszteződésben. A rendőrautó szemtanúk szerint megkülönböztető jelzéssel haladt, miközben a villamosnak szabad útja volt. A rendőrautó vezetője és mellette ülő kollégája az elsődleges információk szerint súlyosan megsérült, a kocsi teljesen összetört. MTI Fotó: Vajda János

A szóvivő közölte: a rendőrök az avasi lakótelepre igyekeztek, ahonnan egy tűzesetről érkezett bejelentés. A megkülönböztető jelzést engedéllyel használták.

A baleset miatt hatalmas dugó alakult ki Miskolc belvárosában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.