Rekordév a Magas-Tátrában, visszatérőben a magyar

Szlovákia önállósodása, vagyis 1993 óta nem fogadtak annyi turistát a Magas-Tátrában, mint tavaly – közölte a regionális idegenforgalmi iroda (OOCR) igazgatónője.

Lenka Matasovská elmondta: tavaly 434 ezren érkeztek, akik összesen 1,2 millió vendégéjszakát töltöttek a a szlovákiai óriáshegységben. A szállodák és panziók bevétele az előző évhez képes 16,84 százalékkal növekedett.

„A látogatók 62 százaléka hazai volt, a külföldiek közül a legtöbben Csehországból, Lengyelországból, Ausztriából és Németországból érkeztek, de nagy örömünkre visszatértek a magyar vendégeink is, méghozzá nagy számban. Tavaly koreai és litván turistákat is fogadtunk" – tájékoztatott a szakember.

A hivatal adatai szerint a viszonylag enyhe tél ellenére az idei év is rekorddal kezdődött, mert januárban 16 százalékkal több idegenforgalmi adót fizettek be a szállásadók, mint tavaly.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.