Rejtélyes vírus betegített meg 134 budapesti iskolást

Több mint száz kisiskolást döntött le egyetlen nap alatt egy agresszív, hányással, hasmenéssel, lázzal járó vírus az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskolában.
A kórokozó olyan viharos gyorsasággal söpört végig a gyerekeken, hogy az iskola vezetői eleinte ételmérgezésre gyanakodtak, sőt felmerült az is, hogy még a múlt hét pénteki ebéd okozhatta a bajt. Mivel azonban a szállító más iskolákba is vitt ugyanabból az ételből, és ott nem történt megbetegedés, tegnapra világossá vált, hogy egy rejtélyes vírus okozta a tömeges rosszullétet.

– Volt olyan alsós osztály, ahol kedden huszonhét diákból csak kilencen mentek iskolába. Aki otthon maradt, szinte mindenki hányásra panaszkodott – idézte az egyik tanulót a Blikk. Úgy tudni, hogy a vírus főleg az alsós osztályokban söpört végig, de a felsőbb évfolyamokat is megtizedelte. Az iskola vezetése és a járványügyi szakemberek ezért az egész iskolát fertőtlenítették.

A tömeges rosszullétet hétfőn észlelték, a diákok hányásra, hasmenésre és lázra panaszkodtak. Aznap száz gyereket érintett a megbetegedés, kétharmaduk még otthon lábadozik, a többiek már visszatértek az iskolapadba. A szakértők még kutatják a megbetegedések eredetét.

– A vizsgálat még nem zárult le, a fertőzés eredetére vonatkozóan pillanatnyilag pontosabb információ nem adható – mondta Szivák Bernadett, Budapest Főváros Kormányhivatalának sajtófőnöke. – Jelenlegi adataink szerint 134-en betegedtek meg. A megbetegedések gyors és enyhe lefolyásúak voltak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.