Az eltűnt könyvelő rejtélyes halála a szlovák határnál

B. Gyula (†45) holttestét az otthonától több száz kilométerre találták meg egy balassagyarmati hotelszobában. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, a család viszont kizártnak tartja az öngyilkosságot.

A szlovákiai barátnőjénél látogatóban járó férfit szombat délután, négy óra körül várták haza, aggódni öt órakor kezdtek érte. A könyvelőként dolgozó Gyula a határt átlépve még telefonált is, aztán már csak a rendőröktől hallottak felőle hétfőn, amikor halálhírét vitték a családnak.

Gyula édesanyja a Blikknek nyilatkozva elmondta, hogy az utolsó hívás után a fia telefonja már süket volt, ezért Gyula fia az apja keresésére indult.

Mindig ugyanazon a megszokott útvonalon közlekedett. Az unokám szombat este Veszprémig végigjárta az összes létező utat, és megállt az egyik ­hipermarketnél is, ahol a fiam vásárolni szokott. Ám sem a parkolóban, sem az útszélen nem találta azt a szürke Suzukit, amellyel Gyula járt – mondta az asszony.

A férfi két éve járt együtt Szlovákiában élő barátnőjével, és annak ellenére, hogy ritkán találkoztak a távolság miatt, úgy tudni, kapcsolatukban nem voltak problémák, közös jövőt terveztek.

Soha egy hangos szó nem volt közöttük, és hét végén is békében váltak el egymástól. A fiam ráadásul három iskolás gyermekről gondoskodott, ezért sem tudom ­elképzelni, hogy eldobta volna magától az életét – tette hozzá az édesanya, aki már szombaton bejelentette a családfő eltűnését a rendőrségen.

A nyomozók szerint a férfit nem ölték meg, de hogy pontosan mi okozhatta a halálát, majd csak a boncolás után derülhet ki.

– A halálesettel kapcsolatban bűncselekményre utaló vagy tisztázandó körülmény nem merült fel, ezért rendőrségi eljárás nem indult – tudta meg a bulvárlap Fajcsák ­Mónikától, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.