Rászóltak a szülőkre, hogy ne füvezzenek az iskolánál

Rendőri intézkedést helyezett kilátásba egy brit általános iskola vezetősége azokkal a szülőkkel szemben, akik továbbra is marihuánás cigarettát szívnak az intézmény bejárata előtt, miközben a gyerekeikre várnak.

A radcliffe-i St John's általános iskola levélben figyelmeztette a szülőket arra, hogy már értesítették a rendőrséget és árgus szemmel figyelik majd az intézmény környékét, ugyanis a bejáratnál rendszeresen érezni lehet a marihuánás cigaretta szagát. Ezt aggódó szülők vették észre, akik attól is tartanak, hogy az idősebb gyerekek összeszedegethetik a csikkeket, hogy cigarettát sodorjanak belőle maguknak.

Jason Harvey iskolaigazgató a Daily Mirrornak elmondta, hogy helyettesét értesítették elsőként a helyzetről. Azt nem tudják pontosan, hogy hány szülő szokott füvezni a bejáratnál, de a leveleket csütörtökön kiküldték, hogy az érintettek tudomására hozzák: a kábítószer-használat nem megengedett az iskolában és annak közvetlen környezetében.

A helyi rendőrség megerősítette a lapnak, hogy egy rendfenntartó csapat folyamatosan együttműködik az iskolával és azonnal intézkedni fognak azzal szemben, aki az intézménynél füvezik – írja a The Independent.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.