Rambó mégsem harcol az IS ellen

Átverésnek bizonyult az interneten pillanatok alatt elterjedt hír, hogy a következő Rambo-filmben Sylvester Stallone az Iszlám Állam (IS) ellen veszi fel a harcot.

A kamu hírlavinát a washingtontimes.com.co portál, a Washington Post hamisított oldala indította el a múlt hét végén, a hírnek a befolyásos amerikai Foreign Policy magazin is felült, és hétfőre a feltüzelt rajongók már az egész internetet elárasztották vele. A szélhámos forrás szerint a filmsztár maga jelentette be a San Diegó-i ComicCon szórakoztatóipari vásáron egy közönségtalálkozón, hogy legközelebb az IS-nek csap oda Rambóként, és már komoly előkészületek folynak a produkcióval kapcsolatban.

Stallone ügynöke azonban kedden határozottan cáfolta a hírt. Mint közölte, a filmszínész-rendező nem is jelent meg idén a ComicConon – éppen Velencében tartózkodik –, és semmiféle hivatalos közlemény sem hangzott el a vásáron a Rambo újabb részéről.

A Rambo – Első vér című film 1982-ben jelent meg, később három folytatás követte 1985-ben, 1988-ban és húszéves kihagyás után 2008-ban. Az ötödik Rambo-epizód azóta várat magára, az imdb.com mozis adatbázis szerint Rambo – Az utolsó vér címmel tervezik az alkotók.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.