Rachel elengedheti kómában lévő férjét

Az Emberi Jogok Európai Bírósága helybenhagyta a francia bíróság ítéletét, le lehet állítani a hét éve kómában lévő Vincent Lambert életfunkcióit biztosító gépeket. A pénteki döntéssel a francia közéletben és a férfi családjában egyaránt vitákat kiváltó ügy zárulhat le.

Vincent Lambert 2008-ban szenvedett közlekedési balesetet, s azóta kómában van. A 39 éves férfit gépek segítségével tartják életben, és mesterségesen táplálják. Az orvosok szerint állapota az évek során nem mutatott javulást, sőt kezdeti minimális öntudatát is elvesztette, tavaly óta vegetatív állapotban van – írja a Reuters.

Rachel Lambert
Rachel Lambert
Vincent Kessler / Reuters

Felesége, Rachel Lambert a férfi akaratának megfelelően kérte a kezelés megszüntetését. Franciaországban nem engedélyezett az aktív eutanázia, vagyis a gyógyszerekkel történő „halálba segítés”. A kezelés leállítására egy 2005-ös törvény értelmében azonban van lehetőség, amennyiben a beteg állapotának javulására nincs remény, és ő maga korábban kifejezetten így nyilatkozott.

Az asszony – férje több testvérével egyetértésben – indított pert, hogy ne tartsák mesterségesen életben. Ezt 2014 júniusában meg is nyerte, azonban a férfi mélyen hívő, római katolikus szülei és többi testvére nem adták fel a harcot, és a strasbourgi szervezethez fordultak jogorvoslatért. A szülők szerint fiuk reagál a környezetére, és „jelen van”. „Tovább fogunk harcolni!” – jelentette ki Lambert anyja a mostani döntést kommentálva. „Nincs megkönnyebbülés, és nincs öröm! Csak azt szeretnénk, ha (Vincent) akarata teljesülne” – mondta Rachel Lambert újságírók kérdésére az ítélethirdetés után.

A The Washington Post szerint egy friss felmérés azt mutatja, hogy a franciák többsége támogatja az eutanázia legalizálását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.