Az ötvenedik nap

Ma ünneplik pünkösd napját a keresztény egyházak a húsvéti időszak lezárásaként. A keresztények pünkösdkor a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek.

Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke ünnepi istentiszteletet tart ma Debrecenben. Az evangélikus templomokban országszerte körlevelet olvasnak fel. Ebben bejelentik, hogy pünkösdkor egyházuk megkezdi a tartalmi felkészülést a reformáció kezdetének 500. évfordulójára, a 2017-es emlékévre.

Pünkösdi királynők, úgynevezett králjicák Baján, 1919-ben
Pünkösdi királynők, úgynevezett králjicák Baján, 1919-ben

Hétfőn Erdő Péter bíboros, prímás, érsek részvételével pódiumbeszélgetést tartanak Máriaremetén a Karizmák ünnepe a papság évében címmel, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye által meghirdetett ifjúsági és családi napon.

Eredete az ószövetségi zsidó ünnep, héber nevén Sávuot, a törvényadás (tóra adásának) emléknapja és az új kenyér ünnepe. Az ószövetségi korban Mózes korától kezdve húsvét után hét héttel tartották a "hetek ünnepét", amelyet görögül pentékoszténak (ötvenedik nap) neveztek. Hálaadási nap volt. A magyar nyelv - számos más nyelv mellett - ebből származtatja a pünkösdi ünnep nevét. Májust a magyar népnyelv Pünkösd havának is nevezi.

Több népszokás is kötődik az ünnephez. A május elsején állított májusfát Pünkösdkor volt szokás lebontani. A kidöntést táncmulatság kísérte.

Középkori eredetű a pünkösdi királyválasztás. Az egy hétig tartó "rang" tulajdonosa minden olyan helyre bejáratos volt, ahol mulatni, enni, inni lehetett. A házakat virágokkal (pünkösdi rózsával, jázminnal) díszítették, a cél az volt, hogy ne vágjon bele a villám. A lányok énekeltek, körbejártak a falvakon, jókívánságokat mondtak. Pünkösdi királynét is választottak. Termékenységvarázsló mondókákat olvastak rá.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.