Koszorúkkal háborúzott a maffia a keresztapa temetésén

A rendőrség szerint nem volt egyetlen keresett maffiózó sem a szovjet éra legismertebb orosz keresztapjának keddi temetésén. A különböző városok "testvériségeitől" érkezett hatalmas virágcsokrokat nem ők vitték oda, és a félezer gyászoló között sem voltak.

Az orosz sajtó szerint azonban a Japoncsik (Kis Japán) néven ismertté vált Vjacseszlav Ivanykovot a képviselőik útján legbefolyásosabb maffiafőnökök búcsúztatták Moszkva egyik legismertebb temetőjében - a számos híresség mellett Vlagyimir Viszockijnak is nyughelyül szolgáló - Vaganykovóban.

A 69 éves Japoncsik a múlt héten halt meg egy moszkvai klinikán, két hónappal azután, hogy egy étteremből kijövet hasba lőtte egy mesterlövész. A rendőrség egyelőre nem találja a bérgyilkost - aki az akcióhoz egy, még a csecsenföldi háborúban a hadseregből eltűnt fegyvert használt -, a Gazeta napilap szerint azonban az alvilág már végzett is az Afganisztánt is megjárt végrehajtóval.

Amilyen gazdag bírósági ítéletekben Japoncsik élete, olyan széles körben állt ki mellette a későszovjet celebvilág. Az 1982-ben tizennégy évre elítélt maffiózó kiszabadításáért 1991-ben többek között Joszif Kobzon és Alekszandr Rozenbaum lépett fel. (Igaz, Fred Astaire is szoros kapcsolatot ápolt kétes tekintélyekkel, így a ma is aktív két énekes barátsága az alvilággal nem egyedülálló.) Az 1992-ben szabadult Ivanykov - akinek abban az évben fogadott fiával végeztek ellenfelei - az Egyesült Államokba emigrált, ahol három évvel később 3,5 millió dolláros zsarolásért és fiktív házasságkötésért ítélték el. Büntetését letöltve kiadták őt Moszkvának, ahol egy 1992-es kettős gyilkosságért vonták perbe, ám Japoncsik az akkor Oroszországban frissen meghonosított esküdtszék döntése nyomán felmentést nyert.

A hatvanas évektől aktív Ivanykovot rendszeres büntetései ellenére folyamatosan befolyásos bandavezérnek tartották, egészen haláláig, amelyhez minden bizonnyal klánháború vezetett. Sejtések szerint az ok a 2014-es téli olimpia helyszíneként kiemelten fontossá váló Szocsiért folyó vita lehetett. A Fekete-tenger partján fekvő városban dollármilliárdos projektek valósulnak meg, amiből az alvilág is részesülni kívánt. A lapok szerint a grúzokkal szemben az orosz bandákat - konkrétan az állítólag Japoncsik temetését is levezénylő „Haszan papát", Aszlan Uszojant - támogató keresztapát ezért ölethették meg grúz csoportok, akik a dél-orosz várost saját zónájuknak tekintették. Igaz, más verziók szerint Haszan is érdekelt volt szövetségese halálában, miután vita támadt köztük egy közös kassza felett, amelyből Haszan a közelmúltban családjának háromszintes lakást vett Moszkva belvárosában. (Egy ilyen ingatlan szerény számítással is 10 millió dollárért vehető meg az orosz fővárosban, a tavaly óta eső lakásárak mellett is.)

Japoncsik becenevét keleties szemformájáról kaphatta, de szerepet játszhatott az is, hogy „pályája" kezdetén a „Mongol" néven futó bandavezér keze alatt dolgozott. Utóbbit épp Japoncsik közreműködésével tartóztatták le a hetvenes években, aki ezután hozott létre önálló, pénzbeszedésre épülő bandát.

A politikai vezetést megbotránkoztatta a temetés körüli felhajtás és a sajtó kiemelt érdeklődése. Igaz, a rendőri erőké sem volt kisebb: a temető közelében mesterlövészek, detektoros rendőrök, rabomobilok jelentek meg, egyrészt alvilági nagyhalak megjelenésében bízva, másrészt az ellenérdekelt csoportok összecsapásától tartva. Egyik sem valósult meg, miután a befolyásos, „tiszta" üzletet is vivő maffiózók inkább még a kórházban tették tiszteletüket néhai társuknál. Egyelőre háború sem lett Japoncsik halálából, a versengés most kimerült abban, hogy ki tud minél nagyobb virágcsokrot elhelyezni a keresztapa sírjánál.

A koszorúk versenye lett a temetésből, a háborúval még várnak a bandák
A mourner stands near the grave of Russian mafia godfather Vyacheslav Ivankov, known as Yaponchik or Little Japanese, at Vagankovskoye cemetery in Moscow October 13, 2009. Ivankov died in hospital aged 69 on October 9 after he was severely wounded in the stomach on July 28. REUTERS/Mikhail Voskresensky (RUSSIA CRIME LAW OBITUARY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.