- Egy bűvész soha nem írna könyvet a trükkjeiről, hiszen abból él, hogy a nagyközönség nem tudja, miként kerül a nyúl a cilinderbe. Egy volt maffiózó, pardon, problémamegoldó, miért mutatja be a gengszterek világát? Miért avatja be az olvasót az alvilág trükkjeibe?

- Sok könyvet, újságcikket olvastam, filmeket láttam a magyar alvilágról, amelyeknek közük sem volt a valósághoz. Én benne éltem. Nagyon is mélyen benne voltam. Azokat a történeteket, amelyeket a könyvemben leírtam, vagy átéltem, vagy azok a gengszterek mesélték nekem, akik megélték azokat. Gengszter a gengszterrel őszintén tud beszélni, egy újságíróval korántsem.  

- Nem tart attól, hogy egyesek esetleg rossz néven veszik, hogy megírta a történetüket?

- Ezek régi trükkök, régi történetek. A ’80-as, ’90-es évekből valók. Akkoriban sok minden másképp zajlott, mint manapság. Azok a trükkök, módszerek, amelyekkel a könyvemben Kántor Alex és társai operálnak, ma már kimentek a divatból. Meg el is évültek persze. Más módszerekkel dolgoznak a maiak, mások a lehetőségek és a játékszabályok. Nem mondom, ma is megtörténik, hogy valakit megvernek, összerugdosnak a nyílt utcán, leütik és bepakolják egy autó csomagtartójába, le is lőnek embereket, de messze nem olyan gyakorisággal, mint annak idején.

Jurányi Zsolt

- Miért? Megjavultak a gengszterek?

- Én inkább úgy mondanám, hogy megváltoztak. Megváltozott a világ is körülöttük. Mások a lehetőségek, mint tíz-húsz éve, és mások a kockázatok is. Olyan dolgokért, amelyeket a ’90-es években még simán meg lehetett úszni, vagy legalábbis igen nagy eséllyel, ma már pillanatok alatt lebukik az ember, és trombitaszóval kimérnek rá hat-nyolc évet. Sokat fejlődött a rendőrség, új technikákkal dolgoznak, hatékonyabbak, mint a ’90-es években voltak. Ráadásul a régieknek, akik közé én is tartoztam, már van vesztenivalójuk. Mi már nem fogunk se a régi, se az új módszerekkel dolgozni. Aki mégis megteszi, az hamar le is bukik. Mi már tudjuk, milyen, amikor az embert több évre kivonják a forgalomból. Talán kicsit már meg is öregedtünk. Régen az volt a fontos, hogy legyen egy S osztályú Mercedesem, egy szupermodell kinézetű nőm, menő barátaim és cuccaim, hogy legyek valaki az éjszakában. Ma már családi autóval járok, bérelt lakásból járok dolgozni a bérelt kocsmámba, és csak a gyerkőc a fontos, meg hogy be legyenek fizetve a számlák.

- Mikor kezdte – mármint a gengszterkedést?

- Nincs ennek napja, órája. Nem úgy van az, hogy „na akkor mától gengszter vagyok”. Szép lassan belesodródik az ember. Kezdődnek kisebb butaságokkal, aztán szép lassan jönnek a keményebb dolgok.

- Ha már könyvet írt erről a világról, ne beszéljünk rébuszokban. Mik azok a kisebb butaságok? Felteszem, nem gyorshajtás vagy szemetelés?

- Először elkövet az ember egy-két kisebb lopást. Olykor csak heccből, mert valójában akkor éppen nincs is szüksége arra, amit elemelt. Aztán a sikeren felbuzdulva elkövet még egyet, majd még egyet. Később már tudatosan olyan holmikra hajt, amelyekért könnyen jó pénzt lehet kapni. Autót lop például.

- Vérszemet kap? De mitől? A pénztől? A macsóságtól? Az adrenalintól?

- Tényleg nem tudok erre jobb szót, mint hogy az ember sodródik, és egyszer csak azon kapja magát, hogy ha mondjuk elutazik vidékre, két nap után már hiányzik a fővárosi éjszaka, a kavarás, a balhé, a buli, a kalandok, amelyeket – illetve amelyekhez nagyban hasonlókat – a könyvemben megírtam.

- Tisztességes szakmája nem is volt?

- Szakácsnak tanultam, de öt kaját, ha el tudok készíteni, sokat mondok.

- Ehhez képest most egy pubot vezet...

- Az más. A vendéglátáshoz értek. No meg nagyszerű segítségem van a feleségem személyében.

- Az alvilág hierarchiájában meddig jutott?

- A ’90-es években volt egy csapatom. Mások problémáit oldottuk meg. Olykor az éjszaka erős emberei, a Donok, vagy ha jobban tetszik, a keresztapák bíztak meg minket ezzel-azzal, máskor vállalkozók, ismert és kevésbé ismert közéleti emberek, és hasonlók...

- Kik azok a „hasonlók”? Például a politikusok?

- Politikusok közvetlenül soha nem kerestek meg engem. A csapatom jellemzően és döntően közvetítőn keresztül kapta a megbízást.

- Közvetítőn keresztül hány politikus és közéleti szereplő adott megbízást Önöknek?

- Politikusoktól talán két megbízást kaptunk összesen, de arról nem fogok beszélni, hogy mit kértek, és mi azt hogyan teljesítettük. Közéleti személyeknek gyakrabban dolgoztunk.

- Hm, dolgoztak? Hogy ment maguknál a munkafelvétel? Egy lábtörés rendel?

- Hát, az biztos, hogy nem kötöttünk senkivel írásos szerződést. A megbízó elmondja a problémáját, mondjuk egy énekesnőnek rossz cuccot szállított a drogdíler, és amikor ő ezt szóvá tette, még meg is fenyegette, hogy kiszivárogtatja a sajtónak, hogy drogozik, ha nem marad nyugton. Ekkor az énekesnő megkeresi a mi közvetítőnket, és elmondja, hogy mit szeretne. Mondjuk törjük el az illető kezét vagy a lábát? Mindkettőt? Szerezzük vissza a pénzét, meg még egy kis pluszt, bánatpénz gyanánt? Jellemzően a megbízók többsége csak azt mondta meg, hogy mi ne történjen, tehát, hogy hol van az a határ, amit nem léphetünk át, egyébként ránk bízták, hogy mit teszünk a „probléma” okozójával.

- És mennyit „számláztak” egy probléma megoldásáért?

- Az a probléma mibenlététől és az okozóinak a kilététől függött. Ha a fenti esetet vesszük, az olyan 400-600 ezer forintos munka...

- Ki fizeti a számlát, a megbízó vagy a probléma okozója?

- Természetesen a megbízó. Esetünkben az énekesnő. Más kérdés, hogy a díler is fizetni fog, ez benne az okosság. Mind a két fél fizet.

- Hány ember kell egy probléma megoldásához?

- Ez megint csak attól függ, hogy miről van szó. Általában három. Mert ugye az senkinek sem lenne jó, ha az utcán elkezdenénk huzakodni egymással, vagy futni kellene a probléma után... Egy ember elé áll, álcsúcson vágja, amitől azonnal elájul. Közben a másik már nyitja is a csomagtartót, és az ember fejére húzza a zsákot, miközben a társa behajítja a csomagtartóba. Aztán már ülnek is be a kocsiba, a harmadik, a sofőr pedig nyomja a gázt. Pár másodperc az egész. Előfordult, hogy a járókelők észre sem vették, hogy elvittek az utcáról valakit, pedig az orruk előtt történt minden.

- Olyan nem fordult elő, hogy a fagyi visszanyalt?

- Nem, soha. Profik voltunk. Alaposan megnéztük, kikkel állunk szemben, és ha a másik oldalon is voltak erős emberek, akkor aszerint intéztük a dolgokat. Leültünk, megpróbáltuk csendesen, erőszak nélkül elrendezni a dolgokat.

- Megjárta a délszláv háborút. Ott milyen problémákat kellett megoldania?

- Három hónapot harcoltam Boszniában a muszlim oldalon, zsoldosként. Részben kalandvágyból mentem ki, részben, hogy pénzt keressek. Azt viszont hagyjuk, hogy ott mi történt, az tabutéma.

- Miért szállt ki, már ha egyáltalán kiszállt már?

- Nagyon hosszú időre kivontak a forgalomból. Zsarolás, önbíráskodás, kábítószer, egyebek. Közben lebetegedtem. Fénykoromban 130 kg izom voltam, folyamatosan edzettem. Aztán egyszer csak elfogyott a levegőm, kiderült, hogy súlyos pajzsmirigybetegségem van, majd egy műtét során majdnem meghaltam. Na, ilyenkor az ember gyorsan átértékeli az addigi életvitelét, újragondolja, hogy biztosan ott akarja folytatni, ahol kényszerűségből abbahagyta? Hogy kiszálltam-e? Törekszem rá. Egyesek szerint nem lehet. Mások azt mondják, csak akarat kérdése. Én nagyon mélyen benne voltam a dolgokban, nekem nyilván nem olyan egyszerű, mint aki csak pár balhét csinált. De törekszem rá. A kapcsolataim nagy részét már leépítettem. Ha jönnek, hogy Zsolt, volna itt egy probléma, tízből nyolc esetben azt felelem, én már nem foglalkozom ilyesmivel...

- De azért a kettőért, amit elvállal, újra becsukhatják…

- Nem, nem megyek már bele olyan dolgokba, amelyeknek börtön lehet a vége. És hiszem, hogy hamar eljön az az idő, amikor tízből tízszer mondok majd nemet...

- Nem fél?

- Mitől?

- Attól, hogy valamelyik egykori gengsztertársa mégiscsak felszívja magát a könyve miatt, és maga után küld valakit, mert maga lett számára a megoldandó probléma?

- Mondtam már, ez a könyv már senkinek nem tud ártani. Akiknek a történetét feldolgoztam, nyilván magukra ismernek, bár ez sem biztos. A módszerek pedig régiek. Egyébként ilyen alapon a filmesekre, az írókra, az újságírókra is felszívhatnák magukat, hiszen ők is megírják a módszereiket, sőt, sokkal aktuálisabban, mint ahogy ez a könyv...

- Akiket felsorolt, nem közülük való, nem kiugrott exgengszterek. Nem tart attól, hogy jön egy mai problémamegoldó, és megkéri, térjen vissza az alvilág zsoldjába?

- Á, dehogy. Nem így mennek a dolgok. Azt azért jó, ha mindenki tudja, hogy az alvilágban nincsenek ártatlanok. Ritkán fordul csak elő, hogy olyan emberek kerüljenek az alvilág hálójába, akik semmit nem tettek ezért. A legtöbben kölcsönt kérnek, majd elfelejtik időben megadni. Ilyenkor jövünk mi, és emlékeztetjük az illetőt a be nem tartott ígéretére...