galéria megtekintése

Pistorius: „Még érzem a vére melegét a kezemen”

0 komment

NOL

A bíróságon nem tett vallomást, de egy tévéstábnak könnyek közt mesélt arról az éjszakáról, amikor lelőtte barátnőjét. Pistrorius szerint Reeva azt akarná, hogy szabad legyen.

A paralimpiai bajnok futó a nagybátyja otthonában adott interjúban részletesen beszámolt arról, mi történt 2013. február 14-én éjjel, amikor négy lövéssel megölte kedvesét, a 29 éves Reeva Steenkampet. A csatorna a modell családját is megkereste, hogy megszólaltassa őket, azonban visszautasították a lehetőséget.

Pistorius elmondása szerint aznap 6 körül ért haza, ahol a „mosolygós és csevegős” Reeva főzött neki, és gyertyafénynél vacsoráztak – idézi a futót a Guardian. Ezután lefeküdtek aludni, ő letette a fegyverét az ágy bal oldalára, és levette a műlábait. Mielőtt elaludt, arra kérte a nőt, hogy kapcsolja ki a tévét, és zárja be az ajtókat és az ablakokat.

Hajnali három körül riadt fel valami zajra, amit a fürdőszobaablak csukódásának vélt. A futó azonnal pánikba esett, azt hitte, betörő jár a házban.

 
Siphiwe Sibeko / Reuters

„Azonnal elfogott a félelem, hogy valaki van a házban. Az első gondolatom pedig az volt, hogy magamhoz kell venni a fegyveremet” – emlékezett vissza a történtekre Pistorius, majd így folytatta: „Nagyon féltem, rettegtem. Megragadtam a fegyveremet, és odasúgtam Reevának, hívja a rendőrséget és feküdjön a padlóra. Az első gondolatom a fegyver volt” - idézi Pistoriust a Daily Mail.

A művégtaggal élő futó demonstrálta is Mark Williams-Thomas riporternek, hogy mennyire stabilan tud állni, illetve járni a protézisei nélkül, a lábának csonkjain:

„Gyakorlatilag az egyik kezemen és a lábam csonkjain álltam, és próbáltam célozni a pisztollyal” – mutatja. „Szóval lent voltam, elkezdtem remegni és izzadni és .... eluralkodott rajtam a félelem. Beléptem a folyosóra és elkezdtem kiabálni és sikoltozni: Takarodj, házamból! És minél hangosabban kiabáltam, annál jobban elfogott a félelem, annál valóságosabbnak tűnt az egész.”

Ekkor állítólag a WC-ajtó csapódását hallotta, és azt hitte, valaki van a közvetlen közelében. „Nem volt időm visszamenni a műlábaimért. Ezek az emberek már a házban vannak, ha elég gyorsan támadnak meg, elvehetik a fegyveremet, vagy ha nem cselekszem rögtön, bármelyikünket lelőhetik vele” – emlékezett vissza akkori gondolataira a futóbajnok.

Megint kiabált Reevának, hogy hívja a rendőrséget, azt remélte, hogy ezzel el is ijeszti a behatolót. „Megálltam, de nem nyújtottam ki a karomat, mert tudtam, hogy ha megragadja a támadó, akkor kibillent az egyensúlyomból, és nem tudom használni a fegyvert” – osztja meg gondolatait a paralimpikon. „Addig kell itt állnom, amíg meg nem érkezik a segítség. Nem mehetek vissza Reevához, mert akkor elárulom, hogy hol van, és ezzel magamat is” – vélekedett.

Pistorius ekkor úgy állt, hogy rálásson a WC-ajtóra. „Nem tudtam, hogy egyedül van-e a betörő. Csak azt tudtam, hogy valaki van a házamban. Hirtelen hangot hallottam a mosdóból. Azt gondoltam, hogy a WC-ajtó nyílt ki, és mielőtt tudtam volna, hogy mit, teszek leadtam négy lövést.”

A lövések visszhangja olyan hangos volt, hogy egy ideig semmit sem hallott. Kiabált Reevának, hogy hívja a rendőrséget, és menjen ki a házból. Vissza is ment az ágyhoz a lányért, de nem találta. Végigtapogatta a padlót, és a függönyt, de ott sem volt, közben hívogatta a nőt. Ekkor már nem csak a betörő miatt aggódott.

A WC-hez még mindig fegyverrel a kezében ment. Az ajtót zárva találta, de tudta, hogy van bent valaki, aki nem felel neki. Ekkor jött rá, hogy barátnője van a mosdóban. Felvette a műlábait és megpróbálta felfeszíteni az ajtót. A lány nevét kiáltozta és közben fohászkodott, hogy ne legyen baja párjának. Végül fogott egy krikettütőt, és azzal törte be az ajtót, majd kifeszegette a darabkákat.

Egy rendőr szemlélteti, hogy törte be Pistorius egy krikettütővel a fürdőszoba ajtaját
Egy rendőr szemlélteti, hogy törte be Pistorius egy krikettütővel a fürdőszoba ajtaját
Pool New / Reuters

„Kinyitottam az ajtót és azonnal megláttam őt. Reeva a WC-re borult. Azonnal tudtam, hogy megöltem. Tudtam, hogy halott. Letérdeltem és az ölembe vettem” – emlékezett vissza könnyek között.

A fürdőszoba padlójára fektette a lány testét, a feje alá pedig törölközőt tett. „Csak vért láttam. Vér volt mindenütt. Nem tudtam, mit tegyek. Azt hittem, hogy lélegzik, így az ujjaimmal szabaddá tettem a száját és szájból szájba lélegeztettem, de nagyon sok vér volt mindenütt.”

„Még mindig érzem a vér szagát. Érzem a kezemen a vére melegét. És tudni, hogy ez a te hibád, hogy erről te tehetsz” – mesél érzéseiről Pistorius. A paralimpikon azt mondja, megérti a lány családjának és barátainak fájdalmát, mert ő is átéli ezt, azonban azt gondolja, hogy Reeva azt szeretné, hogy ő szabad legyen. 

A mostani nyilatkozat alapján a lánynak hallania kellett, hogy Pistorius kiabál és szólongatja. A futó szerint azért nem szólalt meg kedvese, mert azt hihette, hogy valaki bejött az erkély felől, ezért magára zárta az ajtót.

„Nem szeretnék csak ülni odabent, és elpocsékolni az életemet. Ha lehetőségem van rá, inkább segítenék az embereken, ahogy azt a múltban is tettem” – árulja el az ítélettel kapcsolatos reményeit. Hozzáteszi, hogy már az első tárgyaláskor megmondta ügyvédjének, hogy ha 10 évet szabnak ki rá gondatlan emberölésért, azt is leüli, de egyetlen percet sem tölt börtönben gyilkosságért, mert ami történt, nem szándékos emberölés volt.

Az ügyészek úgy vélik, Pistorius verziója hazugság. A vád szerint a sportoló féltékeny volt a nő volt barátjára, emiatt veszekedtek. Reeva bemenekült a mosdóba, és elbarikádozta magát. Az őt üldöző férfi előbb egy krikettütővel próbálta meg betörni az ajtót, majd visszatért egy 9 mm-es fegyverrel, és közvetlen közelről belelőtt az ajtóba.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.