Pilisvörösváron vasárnap délutántól lehet közlekedni

Vasárnap délutántól lehet közlekedni a 10-es főút pilisvörösvári szakaszával párhuzamos ideiglenes úton , amelyet a szombati földomlás miatt építettek ki - tudatta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
A NIF Zrt. honlapján azt közölte, hogy vasárnap délután öt órakor újra elindul a közúti forgalom a 10-es számú főúton. A pilisvörösvári aluljáró munkálatait az A-Híd Zrt. végzi, a terelő útszakasz kiépítésén éjjel is dolgoztak, a forgalomtechnikai jelek felfestése van még folyamatban. Közölték: az autósok kétszer egysávos, aszfaltburkolatú szakaszon óránként 30 kilométeres sebességgel közlekedhetnek. A tömegközlekedési járművek a terelőutat használhatják, de a 3,5 tonna feletti nehézgépjárműveknek továbbra is tilos ráhajtaniuk az útra, Pilisszentiván felé kell kerülniük.

Csámpai Attilának, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivőjének korábbi tájékoztatása szerint a Budapest-Esztergom vasútvonal pilisvörösvári szakaszán egy épülő csomópont (alagút) mellett dőlt meg a támfal, és több köbméternyi föld omlott le, néhány méterre a 10-es főúttól. Emiatt az érintett útszakaszt lezárták, és egy ideig a vasúti közlekedés is szünetelt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.