Pedofília miatt letartóztatták a volt csepeli MSZP-st

Pedofil bűncselekmény alapos gyanúja miatt letartóztatták S. Miklóst, a csepeli MSZP korábbi önkormányzati politikusát. A párt szerint a helyi Fidesz hírportálja őket próbálja lejáratni egy majden egy évtizede kivált ember piszkos ügyeivel.

Elsőként a csepel.info írta meg önkormányzati forrásra hivatkozva, hogy pedofil bűncselekmények gyanúja miatt a napokban elvitték a rendőrök a kerület egyik MSZP-s expolitikusát, S. Miklóst, aki többször is belekeveredett már  hasonló botrányba, sőt, a börtönt is megjárta emiatt.

A lap úgy tudja, hogy S. Miklós első komoly pedofilbotránya 1998-ban tört ki. Információik szerint akkor egy önkormányzati rendezvényen próbált egy kisfiúval szexuális kapcsolatot létesíteni. Nem sikerült, a politikust a gyerek apja megverte és utána rendőrségi feljelentést tett. A csepeli MSZP vezetése a botrány után lemondatta S. Miklóst a képviselő-jelöltségről. Helyette az a Takács József lett a párt jelöltje, akit később frakciótársa, Deme Gábor és társa gyilkoltak meg.

A legmegdöbbentőbb talán az, hogy S. a történtek után iskolai oktatói állást kapott egy MSZP-közeli alapítványi iskolában. A csepel.info úgy tudja, a férfit nem próbálták meg távol tartani a kiskorúaktól, hiszen gyerektáborok állandó állandó résztvevője, egy gyermeksegítő alapítvány központi figurája lett. Még a Csepel testvérvárosaiból érkező gyerekeket is sokszor rábízták. Egészen addig, amíg újabb pedofil botrányba keveredett, és 2006-2007 körül börtönbe került.

A lap csepeli pletykákra alapozva azt írja, hogy S. Miklós a helyi MSZP-s segítségével, egészségügyi okokból szabadulhatott hamar a rácsok mögül, de csak 2009-ben, Takács József temetésekor jelent meg újra nyilvános rendezvényen. A portál úgy véli, a hamari szabaduláshoz köze lehet annak, hogy akkor volt igazságügyi államtitkár a Csepelen politizáló Avarkeszi Dezső.

S. viszont ezek után sem tűnt el a szem elől. Amikor a csepeli önkormányzat csepeli közösségi tulajdonba próbálta vonni az MSZP-hez kötődő Munkásotthont, Kunhalmi Ágnessel és Szenteczky Jánossal együtt tiltakozott, és állt élőláncot az intézmény körül.

A Népszabadság megkeresésére a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitánysága megerősítette, hogy nyomozást folytat szeméremsértés vétség megalapozott gyanúja miatt S. Miklós budapesti lakossal szemben. A férfit a rendőrök 2016. szeptember 26-án lakcímén elfogták, előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Lapunk megkereste a csepeli MSZP-t az üggyel kapcsolatban. A párt kerületi képviselete válaszlevelében kihangsúlyozta, hogy S. Miklós nem tagja az MSZP-nek. 

Mint írják: "A csepeli Fidesz hírblogja egy a pártból közel egy évtizede távozott ember piszkos ügyeivel próbálja elterelni a figyelmet arról, hogy napok óta a XXI. kerületi fideszes önkormányzat aljas és hazug népszavazási kampányától hangos a sajtó. A csepeli MSZP továbbra is várja Borbély Lénárd válaszát: lemond-e a polgármesteri tisztségéről, ha kiderül, hogy nem csupán aljas, de törvénytelen is az a botrányos határozati javaslat, amelyben kilakoltatással fenyegetik a kerületi bérlakások bérlőit?"

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.