Pedikűrt kap a veszprémi zsiráftehén

Szokatlan és veszélyes beavatkozásra került sor csütörtökön a veszprémi állatkertben. A zsiráftehén patája korrekcióra szorult, ez indokolta a beavatkozást.
Török László, az állatkert ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: Franciaországból érkezett tavaly a zsiráftehén, (Tawonga), amelynek patakorrekciójára azért volt szükség, mert előző helyén nem tudta a patáit megfelelően koptatni, ezért azokon túlnőtt a szaruréteg. A nem mindennapi beavatkozásra egy hazai és nemzetközi szakemberekből álló csapat vállalkozott.

A speciális pedikűr a zsiráfok esetében csak altatásban végezhető el, ám a hosszúnyakúak altatása rendkívül veszélyes művelet - tette hozzá.

Miután az állat megkapta az altatót, és elfeküdt, a fejet rögtön a magasba kellett emelni, tekintettel az állat speciális vérkeringési rendszerére, illetve az altatás alatti agyvérzés veszélyére – avatott a részletekbe az intézmény vezetője.

Török László elmondta: a veszprémi állatkert munkatársai hosszasan készültek a beavatkozásra, elemezve előtte a nemzetközi tapasztalatokat. Az altatást egy három főből álló állatorvos csoport felügyelte, a patakorrekciót kettő két-két fős csapat végezte párhuzamosan, ezen kívül még nyolc állatápoló munkájára is szükség volt, hogy az egy órás beavatkozás eredményes legyen. A biztonság kedvéért még egy darut is rendeltek a helyszínre, de végül nem volt rá szükség.

A vadaspark vezetője hozzáfűzte: Tawonga ébredése után ugyan még nem galoppozhatott társaival együtt a szavannakifutón, de délután már ropogtatta a friss szénát és a gondozóitól kapott jutalom almákat az Afrika házban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.