Csakhogy a csoda Jozef Rohác egyik legjobb barátja. Számos esetben megmentette, amikor már mindenki elkönyvelte, hogy „ezt nem úszhatja meg”. De nem véletlenül kapta a Patkány gúnynevet. Mindig mindent túlélt, mindig mindenhonnan kijutott és mindig remekül álcázta magát. (Minden akciójához új sapkát vásárolt, innen a Sapka név, Fogásznak meg azért nevezték, mert rendszerint egy fogorvosi táskában hordta a fegyvereit.) Vajon március végén végérvényesen elpártolt tőle a szerencse? Vagy újra megtörténhet valamiféle csoda?
Gustáv Murin, a pozsonyi Comenius Egyetem tudományos munkatársa, természettudós és publicista nemrég magyarul is megjelent Maffia határok nélkül című könyvében a 90-es évek társadalmi átalakulásának a bűnözésre gyakorolt hatását mutatja be. Azokat a már-már feledésbe merült gyilkosságokat, maffialeszámolásokat, városokat rettegésben tartó robbantásokat idézi fel és elemzi, amelyek az átkosban egyszerűen elképzelhetetlenek voltak. És nem csak Szlovákiában.
A pokolba vezető út...
A demokratizálódás Közép-Európába is meghozta a komoly (és gyorsan nemzetközivé vált) szervezett bűnözést. „Az államapparátus (közéjük sorolhatjuk nyugodtan a politikusok többségét is) fenekén még a tojáshéj, a bűnözők zsebében pénz és fegyver”, írja Murin. Természetesen a szlovákiai helyzetről.
Ismerősek Murin történetei, hiszen már akkoriban is tudni, de legalábbis sejteni lehetett, hogy vannak magyar szálak egyik-másik maffiaügyben. Magyar bűnözők dolgoztak Szlovákiában, szlovákok és szlovákiai magyarok itt, aztán a kommunista politikusok rossz példáját követve itt is, ott is behívták az oroszokat, bár állítólag az orosz maffia jött volna enélkül is.
Akkoriban a dél-szlovákiai alvilág központja a Dunaszerdahely–Pozsony–Budapest Bermuda-háromszög volt. Máig rejtély, hogy tűnhetett el nyomtalanul ezen a sűrűn lakott, iparvállalatokkal zsúfolt területen 114 vagon gázolaj. És hogyan tűnhettek el tucatszám emberek; maffiózók és (elsősorban Szlovákiában) túl sokat tudó rendőrök egyaránt? Murin felidézi és részletesen bemutatja az alvilág, a szlovák titkosszolgálat és a politika bizonyított összefonódását. Nem véletlenül élhetett háborítatlanul Szlovákiában a több országban bérgyilkosként ismert Rohác.
Szlovákiában napra pontosan meg tudják mondani, mikor kezdődött az alvilág és a felvilág összefonódása, ki és hogyan szabadította rá a bűnözést az országra. Abszurd módon az akkor még csehszlovák elnök, a nagy tekintélyű és népszerű Václav Havel 1989 novemberében kihirdetett amnesztiájával kezdődött minden. 1990. január elsejével a szlovák börtönökben raboskodó 31 ezer fogvatartott közül 23 160-at szabadon engedett. A sors fintora, hogy miközben a nehézfiúk mind szabadultak, a korábban politikai okból bebörtönzöttek közül többen rabok maradtak.
Havel amnesztiájának köszönhetően került szabadlábra Ladislav Ambruz, az utolsó, Magyarországon jogerősen halálra ítélt bűnöző is. Ambruz, a csehszlovák hadsereg őrmestere 1986. április 3-ra virradóra egyszerűen átsétált Magyarországra. Dezertált. Budapesten lakásokba csengetett be, és ahol nem kellett ellenállástól tartania, kirabolta az otthon lévőket, a nőket meg is erőszakolta. Egy fiatal lányt megkéselt, ezért menekülnie kellett. Taxival indult Szegedről Miskolc felé, amikor a taxis segítségével elfogták. Halálra ítélték, de később életfogytiglanra enyhítették a büntetését és kiadták Szlovákiának.
Bérgyilkos és költő
Rohác állítólag már fiatalon is szerette erőszakkal rendezni a konfliktusait. Terrorcselekményért (is) elítélték, mivel úgy akart Nyugatra szökni, hogy elrabolta Imrich Hatiar egészségügyminiszter-helyettest. A határon nem jutott át, viszont a terrorvád „feljogosította” arra, hogy politikai fogolynak tekintse magát. És jó ideig a jogvédők is annak tekintették.
Ő volt az első, aki alagutat ásva szökést kísérelt meg a pozsonyi Igazságügyi Palotából, ám társai lebuktatták. Később börtönlázadást szított, és személyesen a belügyminiszterrel tárgyalt. Ám amikor kitették a börtönből, őt se várta senki tárt karokkal, sem jól fizető munkával. Abból kellett megélnie, amihez értett. A bűnözésből. Így vált Jozef Rohác Murin pályarajza szerint a térség hóhérává.
Murin szerint Rohácot legalább tíz magyarországi bérgyilkossággal és robbantással hozzák összefüggésbe. Eddig megvádolták és el is ítélték a Cinóber gúnynevű Domák Ferenc és Fenyő János médiamágnás megöléséért és a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantásért. Korábban felmentették ugyanakkor a Seres Zoltán elleni 1997-es merényletkísérlet vádja alól.
|
Az Aranykéz utcai robbantással is Rohácot vádolták
Bánhalmi János / Népszabadság/archív |
Ez azonban csak négy a feltételezett tízből. És még akkor is csak nyolcnál tartunk, ha Rohác számlájára írjuk azt az 1998 tavaszán végrehajtott négy robbantást is, amelyet politikusok és pártházak ellen követtek el (Torgyán József és Szájer József lakása, a Fidesz Lendvay utcai és a kisgazdapárt Belgrád rakparti székháza volt a célpont, utóbbinál nem lépett működésbe a pokolgép).
Portik Tamás 2012-es elfogása óta nálunk tényként kezelik a hatóságok, hogy ő az Aranykéz utcai robbantás megrendelője. Boros Tamást, az olajos alvilág akkor már rendőrséggel együttműködő árulóját akarta elnémítani. Gustáv Murin felvet azonban egy másik lehetőséget is, amit a magyar sajtó eddig még csak célzás szintjén sem tett meg. Murin ezt írja: „… ám valaki nem akarta, hogy Boros kitálaljon. Nyilván nem az olajszőkítők miatt, hanem azért, mert az elkövetők számos ponton összefonódtak a magyar politika kulcsfiguráival.”
Ami tény, hogy a 90-es években szinte minden jelentősebb magyarországi pártot hírbe hozott valaki az illegális olajügyekkel. És persze az olajos alvilág prominensei is kérkedtek itt-ott, hogy ki melyik párttal ápol mindenki számára jövedelmező kapcsolatot. Több vizsgálat is folyt a pletykák valóságtartalmának tisztázására, ezek egyike sem tárt fel azonban politikai szálat vagy politikusi érintettséget az olajügyekben.
Parlamenti vizsgálóbizottság is alakult, ám annak tagjai sokkal inkább koncentráltak saját pártjuk esetleges érintettségének eltussolására, politikai ellenfeleik besározására, hírbe hozására, mint a tények feltárására. Teljes bizonyossággal nem cáfolható Murin amúgy konkrétumokkal alá nem támasztott állítása. Legfeljebb csak feltételezhetjük, hogy némi politikai hátszél nélkül aligha tudtak volna a betörőkből, autótolvajokból, seftelőkből lett olajmilliárdosok száz vagon számra gázolajat eladni állami vállalatoknak.
Még egy-két év
Rohác azonban nem csak alvilági megbízásokat teljesített. Megbízói között megtalálható a Meciar-éra politikai vezetése, s az Iván Lexa vezette titkosszolgálata is. Szlovákiában már csak kevesen élnek a ’90-es évek alvilágának erős emberei közül. Anno Sátor Lajos és Pápay Tibor bandája vívott élet-halál harcot egymás ellen. 1999. március 25-én Dunaszerdahelyen a Pápay-klán egyik törzshelyének számító Fontána bárban Pápay 10 főembere gyűlt össze. Murin szerint korábban soha nem voltak egyszerre négynél többen ott, és ha a nagyfőnök, Pápay, azaz Papa Joe tárgyalt valakivel, két gorilla a bejáratot őrizte. Aznap azonban a kötelező óvatosságot félretéve valamiért nem állított őröket a portára. Biztonságban érezték magukat. Papa Joe gyakran kérkedett azzal, hogy közvetlen kapcsolatban áll Iván Lexával, a titkosszolgálat főnökével, kvázi a védelmét élvezi. Úgy látszik azonban, Lexa sem tudta előre jelezni a véres véget.
A közelmúltban a magyar, a cseh, a szlovák és a német rendőrség együttműködésének köszönhetően sorra előkerültek a 90-es években eltűnt nehézfiúk hullái. Ráadásul Szlovákiában több nehézfiút is letartóztattak a másfél évtizeddel ezelőtti gyilkosságaikért. Egy a 90-es években itthon és Szlovákiában elkövetett gyilkosságokat és azok rendőrségi aktáit ismerő rendőrségi illetékes szerint még legalább egy-két év kell, hogy a régmúlt ügyeire sorra fény derüljön, és megtudjuk, hogy milyen kapcsolatban állt a két ország alvilága egymással, hogyan függtek össze az ottani és az itteni gyilkosságok, robbantások.
