galéria megtekintése

A többségnek malaca lesz

0 komment


Sándor Tünde

A tűzijáték mellé a szórakoztatóipari nagyágyúkat is bele kell foglalni ma már a szilveszteri programba ahhoz, hogy eladható legyen az ünnepi felárral kínált csomag. Az idei sláger a négynapos, hároméjszakás ajánlat, ami tegnap startolt és január másodikáig tart, azaz addig marasztalja a szilveszteri mulatság helyszínéül kiszemelt településen a vendégsereget – elemezte a szálláspiac év végi sajátosságait a Szallas.hu.

Az egynapos szilveszterből a krea­tív szállásadók akár négynapos telt házat és az átlagosnál 50 százalékkal magasabb tarifákat is képesek kihozni, amennyiben jól állítják össze a programot és az ételsort. Mint megtudtuk: népszerű tematika a kaszinó jellegű vagy a retróhangulat, a bűvész-, humorista- és táncshow is, miközben egyértelműen az énekesek viszik a prímet ilyenkor. Caramel, Vastag Csaba, Peter Srámek, vagy a Balázs–Korda házaspár is remek húzónév ahhoz, hogy a szilveszteri programözönből kitűnjön a vendéglátóhely. A bőséges, malacsültet és lencsét szinte mindenütt magában foglaló menü, a tombola, a ­sztárfellépő és a show-műsor az óévbúcsúztató-újévköszöntő partik kötelező kellékei, amelyek az idei foglalási adatok szerint továbbra is leginkább Budapestre, valamint Hajdúszoboszlóra és Egerbe vonzzák a legtöbb vendéget a toplista szerint.

A bőséges ünnepi menükínálatban szinte minden szállodában szerepel a malacsült és a lencse
A bőséges ünnepi menükínálatban szinte minden szállodában szerepel a malacsült és a lencse
Teknős Miklós / Népszabadság

 

„Habár egy tipikus, kétfős, kétéjszakás szilveszteri kaland 70 ezer forintba kerül, aki keres, találhat 1700 forintos szállást az év utolsó napjára, például az ilyenkor rendkívül népszerű faházakban. A legnagyobb értékű év végi foglalás számlája egyébként 1,7 millió forintról szólt decemberben” – közölte Dorcsinecz József, a Szallas.hu alapítója.

Nem sokat pihennek karácsony után a szilvesztert nem otthon töltő magyarok: legtöbben már december 30-án útnak indulnak, és csak szombaton kezdenek csomagolni. „Idén különösen örülhetnek a szállásadók, hiszen általában a kétéjszakás csomagajánlatok a legnépszerűbbek a téli hónapokban, az óévbúcsúztatás idejére viszont nagyrészt a négy nap/három éjszakás konstrukciókat keresték a vendégek. Még úgy is, hogy átlagosan közel 50 százalékkal drágábban tudunk kikapcsolódni az év utolsó napjaiban” – mondta Dorcsinecz József. Magyarország legnagyobb szállásfoglaló oldalának adatai szerint a külföldi szilveszterezésre induló magyarok toplistáján három közeli főváros, azaz Bécs, Prága és Pozsony is az élbolyban szerepel, és nagyon népszerű Zakopane, Kassa és Szováta. Aki nem akarja szárazon megúszni a szilvesztert, azok természetesen  a hazai fürdővárosokat veszik célba, a mindig az élbolyban végző Hajúszoboszlón kívül például Miskolctapolcát is.

A legnépszerűbb utazási célpontok (Zárójelben a tavalyi helyezések)

Szilveszterkor belföldön

  1. Budapest
  2. Hajdúszoboszló
  3. Eger
  4. Siófok
  5. Gyula
  6. Pécs
  7. Miskolctapolca
  8. Szeged
  9. Debrecen
10. Sárvár

Szilveszterkor külföldön

  1. Prága
  2. Bécs
  3. Zakopane
  4. Kassa
  5. Szováta
  6. Pozsony
  7. Parajd
  8. Kolozsvár
  9. Krakkó
10. Nyitra

Decemberben belföldön

  1. Budapest (1.)
  2. Eger (2.)
  3. Hajdúszoboszló (4.)
  4. Győr (5.)
  5. Szeged (-)
  6. Sopron (3.)
  7. Debrecen (8.)
  8. Hévíz (-)
  9. Pécs (6.)
10. Miskolctapolca (7.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.