galéria megtekintése

Óvodás módra rongálták meg a Colosseumot

0 komment

P. A.

Az orosz turista nevének kezdőbetűjét, egy nagy K-betűt kapart a kétezer éves épület egyik falára pénteken, néhány nappal később pedig már el is ítélték. Idén már ő volt a negyedik, aki ilyen vandál tettre vállalkozott. Talán hihetetlen, de időről időre akadnak hozzájuk hasonlók, akik szerint vicces dolog egy-egy kultikus vagy éppen több ezer éves látnivalóra írni, rajzolni.

A Colosseum Róma, és egyben talán Olaszország egyik legismertebb látványossága, évente több millió turistát vonz. Az épületet jelenleg is restaurálják, a folyamatosan zajló munkálatok összköltségvetése mintegy 25 millió euró - amit valószínűleg megfejel a legújabb rongálás kijavítása.

Amíg csak szelfiznek, nincs baj... Fotó: Reuters

A vandál turistát pénteken délután kapták el, miután egy őr észrevette, hogy a földszinti csarnok egyik falára egy K-betűt karcoltak - írja a CNN. A férf letartóztatták és gyorsított eljárásban el is ítélték, húszezer eurós (mintegy 6,1 millió forint) bírsággal és négy hónap felfüggesztett börtönbüntetéssel felel a tettéért. A hírekből az nem derült ki, a férfi miért akart önmagának ilyen módon emléket állítani a Colosseum falán.

 

Nem ez az első eset, hogy valaki megrongálja az ókori amfiteátrumot, az orosz férfi már a negyedik volt, csak idén. Korábban egy ausztrál apa és fia, majd pedig egy kanadai és egy brazil tinédzser tett kárt az épületben.

Más műemlékek sincsenek biztonságban

A világban járva számos helyen találkozhatunk azzal az infantilis viselkedéssel, hogy turisták „Itt járt...” típusú mondatokat, évszámokat, kis rajzokat, szívecskéket írnak-vésnek egy-egy nevezetes épület oldalára - és akkor még nem is beszéltünk a szándékos rongálásokról. 

A kínai országos turisztikai hivatal tavaly májusban tette közzé a turisták civilizált viselkedésének kódexét, amely részletes szabályokat, normákat fogalmaz meg arra vonatkozóan, hogyan illik és kell viselkedni, ha az ember utazik. A szabálygyűjtemény például tiltja a műemlékekre firkálást, csakúgy mint az azokra történő felmászást vagy fogdosásukat, de a nem megfelelő viselkedések között tartja számon a szemetelést, a köpködést vagy a sorban előzést.

A dokumentumot röviddel azután adták ki, hogy az egész világot megdöbbentette egy eset. Egy kínai kiskamasz fiú, Ting a szüleivel Egyiptomban nyaralt, a gyerek a 3000 éves luxori templom oldalán hagyott üzenetet: nagy betűkkel a domborműre véste, „Itt járt Ting Csin-hao”. Nem voltak sokkal intelligensebbek azok a turisták sem, akik - miután észrevették a kínai írásjeleket a Nagy Sándor-ábrázoláson - megpróbálták eltávolítani a betűket, a falrészlet ugyanis tovább károsodott. A felirat összesen öt, meglehetősen bonyolult jelből állt, így rejtély, miért nem vette észre senki sem a szorgalmasan körmölő gyereket.

A világméretű botrány végül egy fotó kapcsán robbant ki, amikor egy Mr. Shen nevű férfi egy képet posztolt a domborműről a Twitterhez hasonló kínai mikroblogra, a Weibo-ra május 24-én. A bejegyzéshez alig egy nap leforgása alatt tizenegyezer komment érkezett, és valóságos internetes hajtóvadászat indult a gyerek kilétének felderítésére, míg a kínai lapok olyan szalagcímekkel voltak tele mint „Kína turisztikai szégyene”. Újabb egy nappal később a hackerek sikeresen azonosították a Nankingban élő fiút, közzétették személyes adatait, sőt, még középiskolájának honlapját is feltörték és pontosan ugyanazt az üzenetet hagyták ott, mint amit Ting Luxorban.

Vannak, akiknek nem egyértelmű, hogy nem firkálunk a műemlékre Fotó: Reuters

A botrány kirobbanása után Ting szülei kiadtak egy nyilatkozatot, amiben Kína és Egyiptom bocsánatát kérik fiuk számára. A házaspár szerint évekkel korábban jártak Egyiptomban, a közben 15. évét betöltő Ting pedig már nagyon megbánta a tettét, és egész éjjel zokogott, amikor napvilágra került a szégyenteljes eset.

Az egyiptomi hatóságok későbbi közlése szerint szerencsére a betűk felületesek voltak, így nem okoztak maradandó kárt a felbecsülhetetlen értékű épületben. Az ország törvényei szerint három hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható az, aki bármilyen módon megrongál egyiptomi műemléket, Ting azonban megúszta a börtönt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.