Otthagyta az óceánjáró, utánaúszott az angol nyugdíjas

A 65 éves asszony még a retiküljét is magával vitte. Valószínűleg abban reménykedett, hogy utoléri a hajót és a rajta lévő férjét. Halászok mentették ki.

Madeira partjainál halászták ki az angol nőt a jéghideg vízből vasárnap éjfél körül - írta a Daily Mail. Az asszony addigra több, mint négy órája volt a vízben. Mindössze 500 méterre jutott a parttól. Valószínűleg abban a reményben úszott, hogy utoléri a Marco Polo nevű óceánjárót, ami nélküle hagyta el a kikötőt.

Az asszonyt három halász mentette ki a vízből éjfél körül, akik a segélykiáltásaira figyeltek fel. Azt mondták, óriási szerencséje volt: csendes volt az óceán és telihold volt, így hamar észrevették a teljesen kimerült nő fehér arcát. Az asszonynál lévő retikül tele volt levegővel, így mentőbójaként szolgált és a víz felett tartotta. Az egyik halász szerint ha fél órával később érnek oda, már nem élte volna túl a kalandot. A teljesen kimerült nőt, aki kihűlt, azonnal kórházba szállították, az állapota javul. 

A rendőrség nem erősítette meg a helyieknek azt az elképzelését, hogy Mrs Brown önként vetette bele magát a vízbe a reptér melletti partszakaszon. Az asszony állítólag összeveszett a férjével, a 69 éves Michaellel, így az Antillákra tervezett, eredetileg 32 naposra tervezett útjukat a 28. napon megszakítva haza akartak utazni. Már a reptéren voltak, amikor a beszállás előtt a férj eltűnt. A nő a fejébe vette, hogy a férfi visszament a hajóra és nélküle folytatja a nyaralást.

Az óceánjáró, amelyen utaztak, már kifutott a kikötőből, valószínűleg ekkor haladt el a madeirai reptér mellett. Az asszony pedig belevetette magát a vízbe, hogy utolérje a hajót és rajta a férjét. 

Az asszony egyelőre nincs olyan állapotban, hogy összefüggően el tudná mesélni a vele történteket. A rendőrség megerősítette, hogy a férj nem ment vissza a hajóra, hanem felszállt a gépre és hazarepült Nagy-Britanniába. Azt nem tudni, hogy most visszatér-e a szigetre, hogy meglátogassa a kórházban fekvő feleségét. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.