klaret | 2010. február 13. | 21:24:06
A poet.hu oldalon figyelemmel kisértem a ténykedését és mondhatom elég ilyesztő megnyilvánulásai voltak.
Egy páran megpróbáltunk a lelkére hatni, hogy árulja el mi baja van, tudunk-e neki segíteni, de nem tudott szabadulni a felsőbbrendű megnyilvánulásaitól.
A Bero nevű "futballhuligán" haverja is inkább adta alá a lovat.
vakablak | 2010. február 13. | 18:40:24
nostromo, egy bizonyos szint alatt én sem vitatkozom. A te szinted minden kétséget kizáróan ez alatt van. A német rendőrség a tömegoszlatásoknál
1) használ rohamsisakot
2) van fegyvere (nem adja le)
3) használ gázmaszkot ill. orrot-szájat takaró maszkot, ha szükséges.
Hoztam neked erre netes forrást (se az N24, se a Spiegel nem gáz egy kicsit sem, s ha volna bármennyi közöd Németországhoz, tudhatnád). Azt is írtam, hogy személyesen is van tapasztalatom, sőt, hogy személyesen is fényképeztem tömegoszlatásoknál már a német rendőrséget.
Erre elkezdesz hablatyolni a magyar BV-ről meg az angol (helyesen: brit) rendőrökről, mintha ez bármennyire is kapcsolódna a témához.
Ha tévedéseidet csökönyös arroganciával próbálod palástolni, azzal semmire sem mész. Tévedtél vagy kamuztál, de hiába bizonyítottam ezt be, te csak szajkózod tovább a hülyeségeidet. Tedd, mit bánom én.
nostromo | 2010. február 13. | 17:43:40
Egyébként minden fegyveres testületnek a földön van rendszeresített szolgálati fegyvere , de ahogy a magyar BV (neked írom büntetésvégrehajtás)-eknek le kell adniuk , mikor a területre lépnek , nem azért , hogy ne használhassák hanem , hogy csoportban el ne vegyék tőlük. Igy a német rendőrség is tömegrendezvények biztosításánál nem visel fegyvert. A 70 -es évekig az angol közredőröknek rendszeresített lőfegyverük se volt akkora tekintélynek örvendtek.
nostromo | 2010. február 13. | 17:29:04
Vakablak van egy szint ami alatt nem vitatkozom. Ha valaki net -+es szócikkeket hoz fel forrásként és nem tapasztalt dolgokat aztán kioktatja a fél világot pedig a szobából se tette ki a lábát Olvass Micimackót lehetsz a Róbert Gida.
vakablak | 2010. február 13. | 15:04:35
Ja, és az a rész is teljesen légbőlkapott, hogy a német rendőröknél ne lenne fegyver. Ezt hol olvastad? Hol hallottad? Megint csak utalok az előbb küldött linkre:
http://www.motorsport-magazin.com/community/offtopic-f13/maifeste-krawalle-life-gefilmt-und-kommentiert-t17073.html
Nézd csak meg, ott van az oldalukon a pisztoly. Például:
http://www.spiegel.de/img/0,1020,1510537,00.jpg
Én nem vagyok szakértő, az igaz. De hogy te komplett hülyeségeket irkálsz, azt nyugodtan kezelhetjük tényként.
vakablak | 2010. február 13. | 14:57:58
A védelemről – beleértve a fenti szereket – azt írja még a szócikk: „A gázmaszkok a könnygáz ellen hatékony védelmet biztosítanak. [...]”
A rohamsisak-gázmaszk-vitát eldöntendő íme egy link (a sok közül), amin német (berlini) rendőröket látsz rohamsisakban és – ha nem is gázmaszkban, legalábbis arcot-orrot védő maszkban: http://www.n24.de/news/newsitem_5017288.html (kattints a galériára)
Itt egy másik a szerinted rohamsisak nélküli rendőrök fellépéséről:
http://www.motorsport-magazin.com/community/offtopic-f13/maifeste-krawalle-life-gefilmt-und-kommentiert-t17073.html
Remélem eléggé meggyőző. Nem lehet, hogy csak álmodtad azt a németországi kiképzést?
vakablak | 2010. február 13. | 14:57:17
nostromo | 2010. február 13. | 13:49:30
Tele van az elektronikus sajtó olyan képekkel, amiken német tömegoszlató rendőröket látni rohamsisakban és teljes harci díszben. Te azt írtad, hogy „még fegyver sincs náluk, se ROHAMSISAK vagy gázálarc”. Én számos alkalommal láttam tömegoszlató rendőröket német nagyvárosokban, fényképeztem is ilyet, ha nem volna elég meggyőző, ami képeket a neten találhatsz.
Könnygáz pedig többfajta van, de pont olyan nevű, amit te írtál („Chlorbenzamalodinitril”) vagy nincs, vagy annyira titkos, hogy a google egyetlen találatot sem ad ki rá. Esetleg nem így írják. A német wikipedia valószínűleg nem ír teljes baromságokat – bár te most biztos ezt fogod állítani –, márpedig a „Tränengas” szócikk alatt sincs szó ilyen szerről. Ami ehelyett van:
- Chloracetophenon (CN), melyet időközben leváltott a...
- 2-Chlorbenzylidenmalonsäuredinitril (CS) illetve a...
- Dibenzoxazepin (CR), van továbbá még
- kapszaicin alapú spray („Pfefferspray”)
nostromo | 2010. február 13. | 13:49:30
Igen többek között ott is jártam és kiképzést is kaptam. Igy ha tudsz küldj egy gázálarcot ami jó a "Chlorbenzamalodinitril" ellen. A többit már nem oszthatom meg veled mert rossz napod lesz.
vakablak | 2010. február 13. | 13:33:31
nostromo | 2010. február 13. | 13:21:26
„Nézd meg a német rendőrök tudatosságát és magabiztossgát egy szélsőséges tüntetésen. Még fegyver sincs náluk, se rohamsisak vagy gázálarc, ami egyébként se jó könnygáz ellen.”
????????????????????????
Ember, jártál-e már egyáltalán Németországban????
vakablak | 2010. február 13. | 13:32:34
elemzo | 2010. február 13. | 10:18:37
„Vakablak [...] A probléma csak az, hogy a fegyver témához nem értesz semmit.”
Való igaz, a fegyver-témához vajmi keveset értek. Annyit azonban még én is felfogok, hogy sok markolőfegyver közkézen == sok erőszak. Mo.-on – és ez számít – az emberek egymásra még puszta kézzel is akut módon veszélyesek, nem hogy még ha volna is fegyverük. Ami indulati konfliktus ma pofozkodásba, lökdösődésbe és könnyű testi sértésbe torkollik, az a kézifegyverek tartásának további lazítása mellett rendszeresen lövöldözésekkel és emberhalállal végződne. Aki ezt nem érti, az vagy már minden viszonyát elvesztette a valósággal, vagy legalábbis úton van ezen állapot felé.
Elképesztőnek tartom, hogy még az olyan ügyek kapcsán is előjönnek emberek a „civil” fegyvertartás mellett érvelve, amikor konkrétan emberek halnak meg vagy forog az életük veszélyben. A pécsi egyetemi lövöldöző cikkekhez is születtek ilyen hozzászólások.
nostromo | 2010. február 13. | 13:31:22
Ja és ezt az idétlen fotót vegyétek már le , mert olyan mint egy paródia.
nostromo | 2010. február 13. | 13:21:26
Dehogy éreztek kéjt, féltek és hiányzott a tömegoszlató kiképzés és felszerelés. Nézd meg a német rendőrök tudatosságát és magabiztossgát egy szélsőséges tüntetésen. Még fegyver sincs náluk, se rohamsisak vagy gázálarc, ami egyébként se jó könnygáz ellen.
Ahol tisztelik és a nevelésben benne van. hogy a rendőr nem hülye, hanem érted dolgozik ott elég , ha a kezét a válladra teszi. Igaz ott nincs megalázó bánásmód, testüregvizsgálat se és a rendőr megtagadja a parancsot ha arra utasítják , hogy gumilövedékkel lőjön fejbe valakit. De tovább megyek eszébe nem jut egy parancsnoknak ilyen utasítást adni.Egy rendőrezredes nem működhet politikai megrendelésre. Ugyanúgy dolgoznak mint a sebészek, meghatározott protokoll szerint.
szerotomi | 2010. február 13. | 11:54:51
Nálunk is szigorú a fegyvertartás. Csak politikusok, vagy pszihiátriai esetek kaphatnak engedélyt. Én is láttam a kéjt a rendőrök arcán, amikor a tömegbe lőttek.
nostromo | 2010. február 13. | 10:39:09
Nagy Britanniában azért olyan szigorú fegyvertartás mert évtizedekig a szó szorosan vett értelmében háborúban álltak az IRA -val.
elemzo | 2010. február 13. | 10:27:55
De annyi értelme lenne a dolognak - csak nem valósítható meg - hogg ha nem folyna a csapból is a gyilkolás bemutatása, akkor talán kevesebb örült lenne, mert nem követnék a hülye mintákat. A filmekben egyébként hülyeségek vannak, nem úgy történnek a dolgok mint ott. De azért mert évente előjön pár őrült zombi, nem biztos hogy be kellene tiltani az irodalmat, és nem vetíteni más csak a Mici mackó kalandjait. Tehát nem a lövészklub a hibás azért mert örült mintákat követnek emberek hanem a média.
Az okot és az okozatot nem kellene összekeverni. Gyilkolni kötőtűvel is lehet, de ezért még nem tiltják be.
elemzo | 2010. február 13. | 10:23:10
2008.évi XLVIII.tv. 3.
d) gazdasági reklám: olyan közlés, tájékoztatás, illetve megjelenítési mód, amely valamely birtokba vehető
forgalomképes ingó dolog - ideértve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt, valamint a dolog
módjára hasznosítható természeti erőket - (a továbbiakban együtt: termék), szolgáltatás, ingatlan, vagyoni
értékű jog (a továbbiakban mindezek együtt: áru) értékesítésének vagy más módon történő
igénybevételének előmozdítására, vagy e céllal összefüggésben a vállalkozás neve, megjelölése,
tevékenysége népszerűsítésére vagy áru, árujelző ismertségének növelésére irányul (a továbbiakban:
reklám),
14. § (1) Tilos fegyver, lőszer, robbanóanyag és a közbiztonságra különösen veszélyes eszköz reklámja.
(2) Nem kell alkalmazni az (1) bekezdés szerinti tilalmat
a) a kizárólag az (1) bekezdés szerinti termék forgalmazásával vagy felhasználásával hivatásszerűen
foglalkozó személyek számára szóló szakmai célú reklámra,”
A "vagy áru, árujelző ismertségének növelésére irányul " félmondat miatt semmilyen fegyver ismertetés nem jelenhetne meg (tv, rádió, ujság, internet, stb.) A törvény alapján ki lehet takarítani a könyvesboltokat, a tévé műsort, stb.
Ide vezet amikor hülye emberek alkotnak törvényt még hülyébb emberek kivánságait figyelembe véve.
A fegyver definíciója meg oylan egy másik törvényben, hogy a valós fegyverek 90%-ára nem is vonatkozik. Gratulálok.
elemzo | 2010. február 13. | 10:18:37
vakablak | 2010. február 12. | 20:12:38
Vakablak - Te a szövegeid alapján okos embernek mutatod magad. A probléma csak az, hogy a fegyver témához nem értesz semmit. Véleményed ettől még lehet, ami kb megegyezik a tájékozatlan átlqagpolgátr véleményével. Nincs ezzel semmi baj. A gond ott van amikor a tájékozatlan átlagpolgárok véleménye emelkedik politikai és hatósági állásfoglalások szintjére, lehetőleg úgy hogy a totális értelmetlenség megvalósuljon.
Csak neked most beidézek egy törvényt és ha van időd értékeld, de segítek is. Ok?
macskajancsi | 2010. február 13. | 07:18:03
Akos2986 | 2010. február 13. | 00:03:55
te főokos, kezet foghatsz a névrokonoddal, g.ákossal, majd, ha kiengedik
vakablak | 2010. február 13. | 01:54:29
Ennyi hülyeséget egy helyen régen olvastam, komolyan.
elemzo | 2010. február 13. | 00:23:45
Folytatva: a média ha hírt ad az ámokfutásokról, akkor törvényt is sért (fegvert ismertet mellesleg), feljelenthető és kénytelenek megbüntetni (film, újság, tv). Betiltandó minden fegyvert ismertető ujság, könyv, stb. A dologban van is összefüggés, mert ha egy filmben megjelenik valami, akkor minden gyökér azt utánozza (olyan autót vesz, olyan kutyát, stb.) HA a filmekben állandóan sorozatgyilkolnak, 5 perc alatt harminc halott van, akkor mit csodálkozik a nagyérdemű hogy a lelkibeteg kielégületlen , sikertelen sérültek is azt csinálják amit látnak. Plusz számítógépes játékok, detto ugyanez a hatás.
elemzo | 2010. február 13. | 00:18:38
Akos2986 | 2010. február 13. | 00:03:55
Igazad van. Azt nehéz megmondani hogy mit tudna tenni a hatóság azért hogy ilyen esetek ne forduljanak elő. De ha belegondol bárki abba hogy az eszelen száguldozó újgazdak plázafiúk hány embert ölnek meg évente (diszkó balesetek stb.) és mégsem szigorítják a fiatalok gépjármű vezetését. Csak ez olyan jól hangzik hogy fegyver stb.
De van még egy érdekesség. A gazdasági reklámozást szabályozó törvény érdekes módon tiltja a fegyverek reklámozását. Ha azt betartják akkor a filmekben sem lehet fegyvert bemutatni, mertellenekzika törvénnyel. (növeli az ismertségét). Ergo: akciófilmek betiltva, mert már törvény is van rá, és ez nem vicc. Olvasd el.
Akos2986 | 2010. február 13. | 00:03:55
Muszáj,hogy önjelölt mindentudók itt kioktassanak mindenkit.A parabellum nem konkrét fegyver mert az egy kaliber 9x19 mm.A lőtéren hagyás meg megnézném,a sportfegyverek a legérzékenyebbek időjárás por kosz,páratartalom körülményekre,(aztán vadász majd hadi)hogy miután pl 2 évig spórolsz megvehess komoly sportpisztolyt cirka 300E ért egy dohos pincében rozsdásodjon ha épp nem mész lőni.Vagy mint nálunk szabadtéri lőtér van,ott hol tárolnánk fegyvert??Arra is kéne gondolni nem csak Budapest meg városok vannak.A puszta közebén egy fegyverszekrény????Nagyon nehéz lenne ellopni.Így is szinte halott a sportlövészet,a legszigorúbb szabályozás van nálunk Angolokat leszámítva.Amihez nem ért valaki vagy soha nem próbálta ne magyarázza meg mi hogy van.
nostromo | 2010. február 12. | 23:49:09
elemzo | 2010. február 12. | 23:15:11
Jól mondod egy csomó frázist elhitettek az emberekkel, akik aztán azt hiszik , hogy pisztoly arra kell, hogy lelőjék a postást a nyugdíjasok.
elemzo | 2010. február 12. | 23:15:11
kumkum | 2010. február 12. | 22:42:08
Egyszerű, csak gondolkozni kell. Talán láttál már katonai fegyverszobát, ahol egy halom fegyvert tárolnak. Mi a veszélyesebb, ha egy ilyen fegyverszobát ürítenek ki a bűnözők vagy ha csak egy fegyvert zsákmányolnak.
A fegyverek lövészklubonkénto őrzése olyan drága lenne hogy megoldhatatlan. Egy bankot is ki lehet rabolni, de egy egyszerű lövészklubot semmiség lenne. Oda mennek a bűnözők és egyszerűen elviszik a fegyvereket, mert a lőteres bácsika nem tudja megakadályozni. Az otthoni fegyvertartás előírásai szigorúak, azon ninc smit szigorítani (egy fegyvertartó szekrény is nagyon drága). Olyanról még nem hallottam hogy valakitől fegyvert raboltak volna.
A hülyeség ellen nincs orvosság, ezt el kell hinned. Egyébként a vadászfegyverekkel mit tennél?????
A vadászok is vigyék be egy lőtérre és oda viszed a vaddisznókat is?
Gondolkozz. Sokkal sokkal több vadászfegyver van kint.
nostromo | 2010. február 12. | 23:01:15
Ez nem a kóla , puska, sültkrumli (Michael Moore) Lőni megtanulni ugyanolyan foglalkozás mint a többi. Finnországban is volt tanár és osztálytárs irtás , de eszébe nem jutott senkinek , hogy az ország rossz, a gyerek volt beteg. Nem volt belőle poltikai vita , hogy minden nagykorú állampolgár alanyi jogon haza viheti -e a hadifegyverét és minden 15 -évét betöltött személy az apja hozzájáruló nyilatkozatával tarthat fegyvert , nem 22-est, akármekkorát. Ez szemlélet , tudat és nevelés kérdése , nem lőegyletbe járnak hanem az erdőbe és ha loptál az lesz az utolsó utad - tetszik vagy nem tetszik - de nyitva is van ajtó ablak (nyáron). De ehhez egy más életfelfogás és rendkívül nagy fegyelem kell ami sajnos nálunk nics meg.
elemzo | 2010. február 12. | 22:56:38
Látta valaki a lovas ijjász bemutatókat? Percenként több lövést lehet leadni ijjal is (másodpercenként egyet simán). Az egész egyetemet le lehet nyilazni fél óra alatt mire kiér a készenléti rendőrség. Az ijjásznak sem kell odamenni az áldozathoz, hasonlóan a lőfegyverhez Ha Robin Hoodnak sikerült akkor bárkinek, mert ma sokkal korszerűbb íjjak vannak mint annak idején. Egy embert eltalálni semmniség, jó nagy célpont, de tömegre lőve minden lövés talál. Ez is egy külön vadászati mód egyébként, Dél Afrikában lehet íjjal lőni minden nagyvadat (iszonyú átütő ereje van, egy emberen simán átmegy.)
Íjjat meg bárki tarthat, na erre varjál gombot ))))))))
elemzo | 2010. február 12. | 22:50:08
kumkum | 2010. február 12. | 22:42:08
Egyszerű, csak gondolkozni kell. Talán láttál már katonai fegyverszobát, ahol egy halom fegyvert tárolnak. Mi a veszélyesebb, ha egy ilyen fegyverszobát ürítenek ki a bűnözők vagy ha csak egy fegyvert zsákmányolnak.
A fegyverek lövészklubonkénto őrzése olyan drága lenne hogy megoldhatatlan. Egy bankot is ki lehet rabolni, de egy egyszerű lövészklubot semmiség lenne. Oda mennek a bűnözők és egyszerűen elviszik a fegyvereket, mert a lőteres bácsika nem tudja megakadályozni. Az otthoni fegyvertartás előírásai szigorúak, azon ninc smit szigorítani (egy fegyvertartó szekrény is nagyon drága). Olyanról még nem hallottam hogy valakitől fegyvert raboltak volna.
A hülyeség ellen nincs orvosság, ezt el kell hinned. Egyébként a vadászfegyverekkel mit tennél?????
A vadászok is vigyék be egy lőtérre és oda viszed a vaddisznókat is?
Gondolkozz. Sokkal sokkal több vadászfegyver van kint.
macskajancsi | 2010. február 12. | 22:50:00
számomra tanulságos az is, hogy a "fidesz rontott" című cikknél éppen 10x annyi megszólalás van ebben a pillanatban
pedig az egy ostoba szájtépés, ez itt meg, úgy tűnik: csak vérre megy
macskajancsi | 2010. február 12. | 22:44:23
rossz a szabályozás, ez evidens
a törvények éppen olyan trehányak, mint az ország
kumkum | 2010. február 12. | 22:42:08
Csak egy kérdés. A Kajakos vagy a súlyemelő esténként hazaviszi hajóját vagy a súlyokat? Miért nem lehet a fegyvert leadni a fegyverszobába? Vagy ez egy státusz szimbólum és lehet, hogy nem is a lövészetről a sportról szól ez az egész? Ezek a törvényhozók mind egy dilettáns befolyásolható népség.
elemzo | 2010. február 12. | 22:22:04
Az eszetlen szigorítással csak az illegális fegyverek elterjedését segíthetjük elő.
1. Ma az országban becsklések szerint kb 2-300000 illegális fegyver van (háborúk, 1956, orosz kivonulás)
40-50000 forintért árulnak kéz alatt az oroszok által itthagyott mesterlövész puskákat orvvadászatra. Azzal 300 méterről bárki eltalál egy embert.
2. A bűnözők tele vannak fegyverekkel állítólag )) és jobb van nekik sokszor mint a rendőröknek.
3. Az otthonát meg nem védheti meg senki mert nem kap fegyverttartási engedélyt pár örült miatt?
Ugyanakkor minden analfabéta, beszámíthatatlan agyalágyult kap jogosítványt és rohangál össze vissza a közutakon. Tehát minden ámokfutó száguldozó halálos balesete után fél évre betiltani az autóközlekedést és mindenkit orvosi vizsgálatra kell küldeni, és elemezni a lelkét hiogy nem lesz e ő is ámokfutó)))
Ha leesik egy repülő betiltjuk a repülést? (mellesleg ilyen is volt már )))) nálunk.
Természetesen egyetértek azzal hogy félautomata katonai jellegű fegyvrekre csak külön ellenőrzés után adjanak engedélyt. Pld. egy forgópisztoly csak 6 töltényt fogad be, és az újratöltése körülményes és lassú. Egy Beretta Fs 15 tölténnyel tárazható és gyorsan tölthető. Van olyan sportlövészet amihez ez kell, de ne kapjon erre mindenki engedélyt. Otthon és ön védelemre meg bőven elég a forgópisztoly is.
baracskai | 2010. február 12. | 22:11:53
Önvédelmi lőfegyvertartásához szükség van egészségügyi alkalmasságvizsgálatra. Háziorvos adja ki az engedélyhez szükséges egészségügyi igazolást. Ennek a gyagyásnak miért adott orvosi engedélyt a háziorvosa? Miért nem rohanta még le a háziorvost, az ÁNTSZ-t, az orvosi kamarát a sajtó? A rendőrség meggyanúsítja valamivel a háziorvost?
elemzo | 2010. február 12. | 22:08:51
Szokás szerint néhány irogató megint átesik a ló túloldalára.
Egyszerűen arról van szó, hogy a média nagy nyilvánosságot ad az ámokfutóknak, és bizonyos terhelt emberek ezeket a mintákat követik.
Kategórikus hülyeség a sportlövőket hibáztatni néhány hülye miatt.
De lehetnek más ötletek is:
1. minden kést bevonni és megsemmisíteni, mert évente x késelés történik.
2. vasvillák, kaszák, kapák, bozótvágó kések betiltva, illetve csak fegyverviselési engedéllyel használhatóak. 8bozótvágó késsel egy millió embert öltek meg minimum Ruandában de lehet hogy 2 milliót, nem számolta senki)
3. Középkori szálfegyverek (szamurájkard, huszárkardok, lándzsák, szintén engedélyezve tarthatóak
4. Íjjak, számszeríjak bevonva, fegyverviselési engedélyhez kötni (van olyan íjj, amivel elefántot is le lehet lőni, de mindne nagyvadat (kafferbivaly, orszarvú stb.)
5. Komolyabb csúzlik bevonva (simán lehet vele embert ölni)
Nem folytatom, de még lehet ilyen húsz.
Ha most valaki azt hiszi hogy egy komolyabb szamurájkardal nem lehet lekaszabolni 22 embert 10 perc alatt az téved. Ezeket a fegyvreket úgy próbálták ki hogy x halottat vágtak ketté egy csapással (a csúcs 7).
Egy komolyabb tőrrel ketté lehet valakit vágni egy csapással.
A láncfűrészek, balták, csákányok ki lettek felejtve.
Ha most valaki azt mondja hogy a lőfegyverrel egyszerűbb ölni az hülyeséget veszél, ugyanis a lőtt seb sokkal könnyebb sebészi feladat mint egy kardvágás.
Sajnos a hülyeség ellen nincs orvosság, a szigorí
macskajancsi | 2010. február 12. | 21:59:14
pentagram | 2010. február 12. | 20:48:44
g. ákoska Pécsett hasonló pozícióból lépte meg azt, amit.
Ő is minden anyagit megkapott a szülőktől, a szellemi-érzelmi tartalom helyett.
Balfék draskovics és társai még azon agyalnak (vagy nem), hogy szar a szabályozás ?
Az nem kifejezés !
macskajancsi | 2010. február 12. | 21:52:23
Balango | 2010. február 12. | 21:32:20
tényleg hülyeség mindenbe belekeverni az undorító politikát
90-ben, amikor kezdődött a "betegsége", még teljesen más volt a közhelyzet
nekem az a költői kérdés, hogy még hányan lehetnek ?
és mikor üt be igazán az általános elmebaj ?!
Balango | 2010. február 12. | 21:32:20
pomádé | 2010. február 12. | 21:02:13
"„élete 22 rossz évéért 22 élettel fog fizetni a világ"
Iszonyú!
Csak tudnám, erről miért jut eszembe az egyik pártmozgalom szórólapja,"
Mert te is mániás vagy, mint S. Ábel.
nostromo | 2010. február 12. | 21:09:26
Akkor mit kezdünk azzal, hogy "szemet szemért" ?
pomádé | 2010. február 12. | 21:02:13
„élete 22 rossz évéért 22 élettel fog fizetni a világ"
Iszonyú!
Csak tudnám, erről miért jut eszembe az egyik pártmozgalom szórólapja, amit ma találtam a levelesládámban: "20 évet a 20 évért". Lehet, hogy ez az őrült csak a valóságba akarta átültetni a szlogent?
nostromo | 2010. február 12. | 20:51:10
Bizony így van izo1210! A globális kapitalizmus elvette a gyerekek jövőjét és mikor mindenki a nyugdíja után rohangál nem veszi észre, hogy kéne már beszélgetni a gyerekkel! Nem egy estét , éveket. Ezt a mulasztást pedig nem tudják visszahozni, mert addigra felnőnek. Ja Call of Duty-n meg Counter Strike -on, és nem a játék a hibás. De mindkettőnek van külön hangcsatornája és ott lehet dumálni. Egyébként John Lennont is amiatt lőtte le az a barom , mert így kívánt halhatalan lenni.
pentagram | 2010. február 12. | 20:48:44
A Parabellum nagy hatású hadi, támadó maroklőfegyver. Tíz a tárba, egy a csőbe.
A fegyveres testületeknél is rendszeresített fegyver.
Köze nincs a sportlövészethez.
A jelen jogszabályok szerint alkalmasság esetén, a lövész klubok tagja fegyvervásárlási engedélyt kapnak. Na tisztelettel ezt a jogszabályt vissza vonni, és akkor az ilyen takonypolcok hivatalosan nem jutnak fegyverhez.
A fiatal úrnak a pötsére kellene lépni, és kellően hanyatlökni!
Még ami elgondolkodtató, hogy egy 9 mm-es Para használtan is minimum hatvanezertől kezdődik.
Fiatalemberünk nem hiszem, hogy az ozsonna pénzét gyűjtötte szorgalmasan. Itt egy jobb módú családi háttérnek is kell lennie, mindenféle kontroll nélkül.
Ez a jópofa saját vallomása alapján is megvalósította, a több emberen elkövetett emberölés bűntettének előkészületét és kísérletét.
Reméljük az ügyész és a bíróság így fog reagálni erre.
izo1210 | 2010. február 12. | 20:35:35
Ezeknek az embereknek a legnagyobb bajuk, hogy nem figyel rájuk (értsd nem törődik velük) senki. Úgy gondolják, így majd megkapják a méltó figyelmet. Talán ha nem jönne címlapon minden ilyesmi, nem is lenne annyira izgalmas. Bár ennek betartásához óriási önmérséklet és önfegyelem kéne a "normális" emberek és az újságírók részéről.
nostromo | 2010. február 12. | 20:29:31
Semmiféle lövészklubban ,semmiféle emberekre nem szoktam és nem fogok lövöldözni én már tudok. A képességről és a fegyver gyári paramétereiről beszéltem. Egyébként mindösszesen egy FÉG -es légpuskám van viszont azzal , mint kiképzett lövész lőttem már át hosszában 15 méterről a cigarettacsikket. Nem poltikai kommentárt kívántam a másodszor is megjelent idétlen fotóhoz és cikkhez fűzni. Ami a fickó kezében van 5-600 ezer forint hiába ázsiai nem szociális bűnöző.
vakablak | 2010. február 12. | 20:12:38
nostromo | 2010. február 12. | 18:56:58
„Hát vakablak ebben tévedsz, a Parabellummal 50 méterről akkora lyukat lövök beléd , hogy sose ébredsz fel.”
Mondtam én ezzel ellenkezőt? Olvasd újra, amit írtam:
„Minek egy sportlövésznek Parabellum, amely – ha nem tévedek – A LÖVÉSZKLUBOKBAN GYAKOROLT lövészetre kategorikusan alkalmatlan?”
nostromo, áruld már el, te milyenfajta lövészklubban szoktál 9mm Parabellummal 50m-ről emberekre lövöldözni?
nostromo | 2010. február 12. | 20:09:44
imisti | 2010. február 12. | 18:55:05
Nem nosztalgia, mi rendszeresn jártunk lőni. Volt lőtér, volt parancsnok, volt lővonal és tudomásom szerint még egyetlenegy társam se akart ámokfutásba kezdeni. Leadtuk a személyit kaptunk egy (idősebbeknek levenete )kispuskát (vizsga után)és 50 lőszert. Ha elfogyott és elszámoltál a hüvelyekkel kaptál megint. Még balesetről se tudok. Akit megtanítanak bánni a fegyverével lesz olyan fegyelmezett, hogy képes megítélni mikor használhatja, aki nem attól meg el kell venni.
immortal | 2010. február 12. | 19:38:06
És még gárdista sem volt? Nagytestvér hibáztál!
nostromo | 2010. február 12. | 18:56:58
Hát vakablak ebben tévedsz, a Parabellummal 50 méterről akkora lyukat lövök beléd , hogy sose ébredsz fel. , de épp ezért kiáltozok két napja , hogy a hülyék ne kapjanak fegyvert, csak azok akik nem csak fizikailag, hanem mentálisan is képesek használni. De akkor azzal jöttök, hogy az hártányos megkülönböztetés ,így aztán ne kapjon senki se. De könyörgöm a fegyvermániások elmennek Harkányba és megveszik ami a szerb-horvát háborúból megmaradt ás nem kérnek hozzá engedélyt , tanúsítványt, miközben a Magyar Honvédség volt kiképzett tagjainak, tiszjeinek elvették a fegyverviselési engedélyét. Igy most minden kis hülye akinek van pár tízezer forintja engedély nélkül tartott fegyverrel rohangál a hóna alatt , addíg a kiképzett higgadt emberek a puszta kezükkel kell,hogy elszedjék tőlük mikor ráfogják. (mint jómagam) Ennyi...
imisti | 2010. február 12. | 18:55:05
Azért van fejvesztettség,meg egyetemleges elhülyülés!Csak annyit,hogy közel
40 évig versenyeztem,jártam a lőtereket!A lőtérről még a saját sportfegyvert sem szabadott kivinni,sem lőszert!Kilenc milliméteres hadipisztoly még csak szóba sem jöhetett,még annak ellenére sem,hogy fegyveres testületi tag is voltam!
Ha lett volna ,akkor a fegyvert,és alőszert a tárakkal együtt külön páncéldobozban kellett tartani,azt ellenőrzésre mindíg be kellett volna mutatni,a személyes hordásra pedig külön engedély dukált!
Mára bezengték,hogy meg kellszigorítani az önvédelmi,és sportfegyverek vásárlásának,és tartásának szabályait,és éehetőségét!
Akkor mi az ördögöt keres egy halálosan veszélyes hadi fegyver egy őrült ,pszichopata kezében,ráadásul mit keres ez az ember a jogi egyetemen?!
kibekkelő | 2010. február 12. | 18:44:33
A 22-es csapdája.
Tanította Morvai Krisztina? erről várok a holnapi Vélemény rovatban valamit.
Kaphatott rossz jegyet?
vakablak | 2010. február 12. | 18:39:46
„Kiderült, hogy [...] engedéllyel tart egy kilenc milliméteres Parabellumot is, utóbbit egy lövészklub tagjaként.”
Remek! Még hány ilyen lövészklubos tömeggyilkos kell vajon, míg a jogalkotó végre a homlokára csap, és drasztikusan megszigorítja a lövészklubok működési feltételeit, beleértve az ott lövöldözni vágyóknak adandó fegyvertartási engedélyeket? Ez az eset ugyanis csak abban különbözik a pécsi egyetemi mészárlástól, hogy itt az utolsó pillanatban sikerült elkapni az elkövetőt. Ott is egy idegbeteg ember tartott LEGÁLISAN lőfegyvert egy lövészklub tagjaként! A fegyver abban az esetben is Parabellum volt.
Minek egy sportlövésznek Parabellum, amely – ha nem tévedek – a lövészklubokban gyakorolt lövészetre kategorikusan alkalmatlan? És minek egyáltalán BÁRMILYEN sportlövésznek fegyver és lőszer otthonra? Otthon kell-e lövöldözni? Nem a lőtéren? Az ész megáll.
nostromo | 2010. február 12. | 18:39:05
Attól még , hogy látogatod a Playboy vagy a CKM portálját még nem fogsz megerőszakolni senkit. A probléma belül van, a fejben ezt se kivédeni se megakadályozni, se törvényileg szabályozni nem tudod. Egyszerűen nem tökéletes a DNS , biológiai és társadalmi hiba (nevelés oktatás) Ilyen volt lesz , de nem így élnek az emberek. Az a beteg aki két napja bizonygatja , hogy félni kell.
kibekkelő | 2010. február 12. | 18:36:54
90
|