Öt évet kaphat egy facebookos bejegyzésért

Ötéves börtönbüntetést is kaphat egy Egyesült Arab Emírségekbe települt amerikai, amiért egy Facebook-bejegyzésével megsértette az ország szigorú internetes rágalmazás elleni törvényét. A férfi Floridában követte el tettét, ahol a szabadságát töltötte. Mikor visszautazott a közel-keleti országba, azonnal letartóztatták.

A korábban helikopterszerelőként dolgozó Ryan Pate Floridában töltötte betegszabadságát, amikor nyilvánosan bírálta munkáltatóját, a Global Aerospace Logisticset (GAL). Amikor aztán februárban visszatért Abu Dzabiba, letartóztatták és perbe fogták rágalmazásért. Ha elítélik és a maximálisan kiszabható büntetést kapja, akkor Pate akár öt évet is ülhet a meggondolatlan bejegyzésért – írja a BBC.

A férfi és a munkáltatója közti vita tavaly decemberben kezdődött, amikor Pate meg akarta hosszabbítani a betegszabadságát egy régóta kezeletlen hátsérülése miatt. Miután az emírségi cég ezt nem engedélyezte, a helikopterszerelő a Facebookon fakadt ki a történtek miatt. A hozzászólásban azt írta, hogy a GAL „hátba szúrta" őt, és óva intett más vállalkozókat attól, hogy a céggel dolgozzanak. De nemcsak a vállalatot, hanem az Egyesült Arab Emírségeket is szidta, és rasszista megjegyzéseket tett a régióban élő emberekre is.

Amikor Pate a felmondás szándékával visszatért az emírségekbe, nem sokkal az érkezése után felhívták a rendőrségről és megkérték, hogy menjen be a legközelebbi őrsre. Ott a bejegyzéséről készített másolatokkal fogadták és közölték vele, hogy a cég feljelentést tett ellene rágalmazásért.

A törvényt, amely bűncselekményként kezeli magánszemélyek és szervezetek internetes kritizálását, 2012-ben vezették be, és azóta sorozatosan alkalmazzák is.

Az egyik nagyobb nyilvánosságot kapott ügyben például egy férfi lefilmezte és feltöltötte az internetre, ahogy egy kormánytisztviselő bántalmaz egy indiai sofőrt. A támadó egy év börtönt és tízezer dirhamos (valamivel több, mint 750 ezer forintos) bírságot kapott, a videó feltöltőjét viszont két évre és húszezer dirham megfizetésére akarták ítélni. Az, hogy az Egyesült Arab Emírségekben a jó hírnevet jobban védik a törvények, mint a testi épséget, akkora nemzetközi figyelmet kapott, ami már a kormányzatnak is fejfájást okozott, így végül ebben az ügyben minden vádat ejtettek. A támadó is csak a munkáját veszítette el.

Pate most kétségkívül abban reménykedik, hogy ő már nem jár úgy, mint egy másik amerikai polgár, Shezanne Cassim, aki egy évet töltött börtönben egy szatirikus videó feltöltéséért YouTube-ra.

Miután elterjedt a híre, hogy Pate februárban 10 napra börtönbe került a GAL kritizálásáért, dühös kommentelők lepték el a cég Facebook-oldalát. A GAL egyébként a mai napig nem kommentálta az esetet, a férfi viszont már bocsánatot kért. Mint mondja, őszintén sajnálja, hogy hagyta az érzelmeit felülkerekedni a józan ítélőképességén.

Pate barátnője online gyűjtésbe kezdett, hogy ki tudják fizetni az ügyvédi költségeket, floridai lakhelyének a kongresszusi képviselője, David Jolly pedig felvette a kapcsolatot a külügyminisztériummal és kérte, hogy tegyenek lépéseket Pate szabadulása érdekében. Az amerikai külügy azt szeretné elérni, hogy az esetet az Egyesült Arab Emírségek főügyésze hatályon kívül helyezze, arra való tekintettel, hogy a férfi Floridában tartózkodott, amikor a bejegyzést írta. „Nagyon aggasztó, hogy Pate-tel szemben egy olyan tette miatt indult bírósági eljárás, amely hazájában legálisnak számít" – mondta Jolly.

Az amerikai nagykövetségnek már annyit sikerült elérnie, hogy Pate orvosi ellátást és jogi tanácsadást kapjon, illetve szabadlábon védekezhessen. A tárgyalást március 17-én tartják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.