Összeverekedtek az iskola előtt a szülők

Iskolás gyerekeik előző napi konfliktusa miatt verekedett össze tegnap reggel a magyi általános iskola előtt két apa, egyikük segítségére sietettek rokonai is.

Többen megsérültek, egyikük súlyosan. A rendőrség csoportos garázdaság és testi sértés megalapozott gyanújával négy ember ellen indított eljárást - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Mint a település jegyzőjétől, az eset szemtanújától, dr. Tóth Tibortól megtudtuk: a vitát az okozta, hogy előző nap az elsős kislány véletlenül odazárta az ajtóval a mögötte jövő harmadikos kisfiú ujját.A fiú szülei - akiket a pedagógusok hiába próbáltak csillapítani - ezért másnap elégtételt akartak venni a kislány apján, s az iskola előtt rátámadtak. A verekedésbe legidősebb fiuk is bekapcsolódott.

A csetepaténak végül az iskola két biztonsági őre és a falu jegyzője vetett véget, ők választották szét a verekedő feleket. A súlyos sérült egyébként a kislány édesapja.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.