galéria megtekintése

Hatalmas sikerrel nyitott ki vasárnap két áruház

10 komment

B. Zs.

„Szerintem egy üzlet vagy áruház akkor fizeti ki magát, ha nyitva tart. Nekem valósággal fáj a szívem, hogy ezt a boltot hét végén csaknem másfél napra be kell zárni” – nyilatkozta lapunknak Csipak Antal, a Sugár Csemege igazgatója.  

A vásárlóké pedig még jobban fájt, hiszen a kétmilliós fővárosban vasárnap egyetlen élelmiszerüzlet sem volt nyitva. A borúlátó interjú lapunk 1983. május 13-i számában jelent meg. Az áruház-igazgató akkor még nem remélte, hogy gondjai alig egy éven belül megoldódnak. Szerkesztőségünk fotóarchívumának tanúsága szerint ugyanis 1984. április elsején két budapesti nagyáruház is úgy döntött, próbaképpen vasárnap is nyitva tart. A Batthyány úti ABC és a Sugár Csemege a vevők nem várt rohamával birkózott. 

A tizedik vásárlásmentes vasárnapon ezzel a fotósorozattal kedveskedünk olvasóinknak. 

Az üzletben találkoztunk Gál Józseffel, a fővárosi tanács kereskedelmi főosztályának vezetőjével: - Még a szakemberek sem számítottak ekkora érdeklődésre. A látottak egyértelműen bizonyítják, hanem - s ezt a bevásárlókosarak tanúsítják - vesznek is.
Az üzletben találkoztunk Gál Józseffel, a fővárosi tanács kereskedelmi főosztályának vezetőjével: - Még a szakemberek sem számítottak ekkora érdeklődésre. A látottak egyértelműen bizonyítják, hogy ez az akció tovább javított a fővárosiak vásárlási körülményein. Itt reggel óta erős hétköznapi forgalom van. Nem csak nézelődnek az emberek, hanem - s ezt a bevásárlókosarak tanúsítják - vesznek is. Nem csak tejet, kenyeret hanem minden mást is. Sokan a hétvégi bevásárlást is ma bonyolítják le. Az pedig az áruház érdeme, hogy jól felkészültek erre a forgalomra.
Erdei Katalin / Népszabadság/archív

 
Negyvenöten vagyunk bent. Szigorúan önkéntes alapon választottuk ki a munkatársakat. Jóval többen jelentkeztek a vasárnapi műszakra, min ahányat ebben a hónapban be tudtunk osztani. De a többieknek is megígértük, hogy mindenki sorra kerül. Nem véletl
Negyvenöten vagyunk bent. Szigorúan önkéntes alapon választottuk ki a munkatársakat. Jóval többen jelentkeztek a vasárnapi műszakra, min ahányat ebben a hónapban be tudtunk osztani. De a többieknek is megígértük, hogy mindenki sorra kerül. Nem véletlen ez az érdeklődés, hiszen a bérezés elég kedvező ahhoz, hogy akinek kell a pénz, az vállalja a pluszmunkát, ráadásul abban a szakmában dolgozik, amihez ért. - mondja Csipak Antal.
Erdei Katalin / Népszabadság/archív

A Batthyány téri ABC-ben is igen nagy a zsúfoltság. Itt a pénztárak száma hétköznap is kevesebb a szükségesnél, ezért igen hosszú sor kígyózik előttük. Friss tej és péksütemény van bőven. Sajnos az áruház bejárata mellett levő Zöldért-bolt nem nyitot
A Batthyány téri ABC-ben is igen nagy a zsúfoltság. Itt a pénztárak száma hétköznap is kevesebb a szükségesnél, ezért igen hosszú sor kígyózik előttük. Friss tej és péksütemény van bőven. Sajnos az áruház bejárata mellett levő Zöldért-bolt nem nyitott ki, ellentétben a Sugárral, ahol két zöldségesstand állt a vásárlók rendelkezésére.
Erdei Katalin / Népszabadság/archív

Bevásárlókocsihoz csak várakozás után lehetett hozzájutni, annyira tele volt az üzlet vevőkkel.
Bevásárlókocsihoz csak várakozás után lehetett hozzájutni, annyira tele volt az üzlet vevőkkel.
Erdei Katalin / Népszabadság/archív

Az üvegvisszaváltónál is nagy a tolongás. A szombati buliból megmaradt üres üvegeket a vasárnapi nagytakarításkor már vissza is lehet váltani.
Az üvegvisszaváltónál is nagy a tolongás. A szombati buliból megmaradt üres üvegeket a vasárnapi nagytakarításkor már vissza is lehet váltani.
Erdei Katalin / Népszabadság/archív

Friss tej, péksütemény s kenyér fogadja a vevőket. Nem kis meglepetés, hogy hidegkonyhai bemutatót is rendeztek kóstolóval egybekötve.
Friss tej, péksütemény s kenyér fogadja a vevőket. Nem kis meglepetés, hogy hidegkonyhai bemutatót is rendeztek kóstolóval egybekötve.
Erdei Katalin / Népszabadság/archív

Egy falatot apu kedvéért. Egy falatot anyu kedvéért.
Egy falatot apu kedvéért. Egy falatot anyu kedvéért.
Erdei Katalin / Népszabadság/archív

A Sugár Csemege nem csak az ország legnagyobb, hanem -  bízvást állíthatjuk - a legjobban ellátott üzlete is. Ami a mai kínálatot illeti, nem különbözik a hétköznapokétól: a csemegepulton bőven van a másutt ritkán kapható bőrös virsli, marhanyelv és
A Sugár Csemege nem csak az ország legnagyobb, hanem - bízvást állíthatjuk - a legjobban ellátott üzlete is. Ami a mai kínálatot illeti, nem különbözik a hétköznapokétól: a csemegepulton bőven van a másutt ritkán kapható bőrös virsli, marhanyelv és füstölt áru.
Erdei Katalin / Népszabadság/archív

- Csak dicsérni tudom a Százados úti kenyérgyárat, amely szombat délután friss, meleg kenyérrel, ma reggel pedig friss péksüteménnyel látott el bennünket. De szállított vasárnap hajnalban a tejipar is, valamint az Észak-budai Vendéglátó hidegkonyhai
- Csak dicsérni tudom a Százados úti kenyérgyárat, amely szombat délután friss, meleg kenyérrel, ma reggel pedig friss péksüteménnyel látott el bennünket. De szállított vasárnap hajnalban a tejipar is, valamint az Észak-budai Vendéglátó hidegkonyhai szállítmánya tette lehetővé az árubemutatót.
Erdei Katalin / Népszabadság/archív

De mit szólnak a vasárnapi munkához a dolgozók? Szarka Lászlóné pénztáros így vélekedik erről: - Én is önként vállaltam be a hétvégi munkát. Építkezünk, kell a pénz. A műszak végén egy összegben azonnal kifizetnek 500 forintot ezért a napért, s erre
De mit szólnak a vasárnapi munkához a dolgozók? Szarka Lászlóné pénztáros így vélekedik erről: - Én is önként vállaltam be a hétvégi munkát. Építkezünk, kell a pénz. A műszak végén egy összegben azonnal kifizetnek 500 forintot ezért a napért, s erre jön még a forgalom utáni jutalék, amely biztosan több lesz száz forintnál. Ebben a hónapban három hét végi műszakot vállaltam. Ez a plusz 1800 forint ugyancsak ránk fér.
Erdei Katalin / Népszabadság/archív

Jánosi Tibor a fiával tolja a kiskocsit, amely már félig tele van áruval.    -Hogy jutott eszébe éppen vasárnap vásárolni?  - Mi itt lakunk a Szentmihályi úton, s tegnap elfelejtettünk tejet beszerezni. A többi pedig magától jött. Ha már itt vagyunk,
Jánosi Tibor a fiával tolja a kiskocsit, amely már félig tele van áruval. - Hogy jutott eszébe éppen vasárnap vásárolni? - Mi itt lakunk a Szentmihályi úton, s tegnap elfelejtettünk tejet beszerezni. A többi pedig magától jött. Ha már itt vagyunk, kis süteményt, sört, üdítőitalt is veszünk.
Erdei Katalin / Népszabadság/archív

„A Sugár Csemege kezdeményezésére bérpreferenciát kapott a két üzletet üzemeltető Csemege Kereskedelmi Vállalat és a Budapesti Közért. Végül 1984 februárjában a KPVDSZ (Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete) elnöksége áldását adta az ügyre, így lehetővé vált a főváros két nagy alapterületű élelmiszer-áruházának kinyitása a hét utolsó napján.

– Még az idén egy szövetkezeti élelmiszer-áruházat is szeretnénk kinyitni, szintén a metróvonal mentén. Többre azonban véleményem szerint egyelőre nincsen szükség. Nem szabad elfelejteni, hogy a fővárosi élelmiszer-kereskedelemből jelenleg is hiányzik háromezer dolgozó – vélekedett Gál József, a fővárosi tanács kereskedelmi főosztályának vezetője.

– Nem bánta meg időközben, hogy a javaslata valósággá vált? - kérdezzünk Csipak Antal vezetőt. – Most már, ezt a forgalmat látva, könnyen felelhetek: nagy szükség van a fővárosban erre, de nem mellékes a hét hetedik napjának a bevétele sem, ami a vállalat s a dolgozók jövedelmét is gyarapítja.

Mindent egybevetve: a vasárnapi nyitvatartás nem várt sikert hozott a fővárosban, s a közelgő idegenforgalmi szezonban is javítani fogja az ellátást.”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.