Orbán Viktor a West Balkánnál

Orbán Viktor is elhelyezett egy mécsest a Nyugati téren, a West Balkán előtt.

A miniszterelnök feleségével érkezett, letettek egy gyertyát, fejet hajtottak aszombat éjszakai pánik három áldozatának emléke előtt.

Orbán Viktor és felesége is elhelyezett egy mécsest a helyszínen

A miniszterelnök a Nyugati téren újságírók előtt elmondta, hogy a legnagyobb tragédia egy család számára a gyermek elvesztése, "ilyen esetben mindenkinek a saját családja jut eszébe". Orbán Viktor a legmélyebb együttérzéséről biztosította az elhunyt fiatalok családjait. A miniszterelnök szerint fontos kideríteni, hogy mi is történt valójában, és a pontos tények ismeretében le kell vonni az általános tanulságokat, meg kell hozni a szükséges intézkedéseket.

A fővárosi fiatalok körében kedvelt szórakozóhely bejárata fölött három fekete zászló lobog, emlékeztetve az egybegyűlteket az alig 24 órával korábban bekövetkezett tragédiára. Vasárnap este a tömegben néma csend és döbbenet volt tapasztalható, de az áldozatok néhány ismerőse, korosztálybeli társaik közül többen a rendezők felelősségét emlegették.

A West Balkán előtti esti megemlékezést több tucatnyi rendőr mellett mentősök is vigyázták. A csendes főhajtásra érkezettek között ott volt Schiffer András, az LMP frakcióvezetője is.

A szórakozóhelyen valamivel 11 előtt tört ki pánik, a nagyjából 2500 ember egyszerre indult a kijárat felé és a tolongásban három fiatal - a hírek szerint 17 éves - lány életét vesztette.

Mint közben kiderült, a helynek nem volt működési engedélye, így egyszerre legfeljebb 300-an este tízig tartózkodhattak volna bent.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett, több ember halálát okozó gondatlan veszélyeztetés gyanújával rendelt el nyomozást az ügyben és öt embert őrizetbe is vettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.