Októberben döntenek az ároktői banda tagjairól

Október 3-án hirdet határozatot az ároktői banda ügyében a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla – jelentette be Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró a per pénteki tárgyalási napján Szegeden.
A Fővárosi Törvényszék januárban hozott elsőfokú ítéletet az ároktői bandaként elhíresült hat vádlott ügyében. Idős emberekhez törtek be, és kettőt olyan súlyosan bántalmaztak, hogy belehaltak sérüléseikbe. Három vádlott életfogytiglant kapott, közülük kettőt a bíróság kizárt a feltételes szabadság lehetőségéből. A három másik vádlottat húsz-, tíz- és nyolcéves szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság.

Az ítélet ellen az ügyész, valamint a vádlottak és védőik is fellebbeztek, így került az ügy a Fővárosi Ítélőtáblára. Az ügyben az Országos Bírósági Hivatal döntésének megfelelően - hatvan másik esettel együtt - a Szegedi Ítélőtábla bírói járnak el.

Somodi János ügyész perbeszédében az elkövetők öncélú, embertelen brutalitását emelte ki, és a kiszabottnál súlyosabb büntetést kért arra a négy vádlottra, akit nem tényleges életfogytiglannal sújtott az elsőfokú bíróság.

Az első fokon tényleges életfogytiglanra ítélt harmadrendű vádlott ügyvédje, Ikladi Edit a másodfokú eljárás felfüggesztését kezdeményezte. Az ügyvéd azt indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla forduljon az Alkotmánybírósághoz, kérve, foglaljon állást, hogy a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés ellentétes-e az emberi jogok európai egyezményének embertelen büntetést tiltó rendelkezésével.

A tárgyaláson perbeszédüket elmondó védők közül többen is kritizálták a nyomozóhatóság és az ügyészség munkáját, valamint az elsőfokú bíróság ítéletét. Az ügyvédek részben az ítélet hatályon kívül helyezésére, részben védenceik felmentésére vagy a kiszabott büntetések enyhítésére tettek javaslatot.

A vádlottak az utolsó szó jogán több bűncselekmény elkövetését is elismerték, de azt mindannyian tagadták, hogy embert öltek volna, és szintén enyhébb büntetés kiszabását kérték a táblabíróságtól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.