Óceánjáró baleset: a személyzet csaknem valamennyi magyar tagja hazatért

A pénteken szerencsétlenül járt Costa Concordia luxushajó személyzetének hat magyar tagja közül öt vasárnap késő este megérkezett Budapestre.

Csepi Ádám, aki táncosként dolgozott a hajón, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elmondta, hogy magyar állampolgárként két táncos, három zenész és egy menedzser dolgozott a hajón. A férfi az MTI-nek nyilatkozva hozzátette: egy zenész még nem tért haza, ám értesülései szerint ő is épségben került elő.

Csepi Ádám beszámolója szerint péntek éjszaka a hajó bárjában ültek, amikor egy hatalmas robbanást hallottak. Látták, hogy egy szikla mellett áll a hajó.

Mint elmondta: a kabinjukba rohantak a mentőmellényükért. Ekkor még úgy tudták, hogy csak áramszünet van, noha ekkor már ömleni kezdett a víz a hajóba.

Hozzátette: egy órával később kezdték el kiüríteni a hajót. A magyar férfi és munkatársai ezután a fedélzeten is további egy órát várakoztak. Erre azért volt szükség, hogy először az utasok hagyhassák el a hajót.

A személyzet tagjait ezután egy szigetre szállították, ahol egy iskolát és egy templomot is megnyitottak számukra. Itt megfelelő ellátást kaptak - számolt be a magyar túlélő.

Csepi Ádám tudomása szerint a hajón három magyar turista is utazott, akik már szombaton hazatértek.

Vasárnap estig öt holttestet találtak a toszkán partoknál sziklának ütközött és felborult hajónál.

Az óceánjáró luxushajón több mint négyezren tartózkodtak, közülük mintegy 3200 turista a világ 62 országából, többségükben olaszok, franciák és németek. A hajó a toszkán partok közelében fekvő Giglio szigetnél péntek éjjel tíz óra körül beleütközött egy sziklába, léket kapott, majd az oldalára dőlt, előbb 20, majd 80 fokos szögben.

Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberöléssel és hajótörés előidézésével vádolja az őrizetbe vett kapitányt, akit felelősségre vonás fenyeget azért is, mert túl korán hagyta el hajót.

A hat éve épült Costa Concordia 290 méter hosszú, több mint százezer tonna vízkiszorítású, 14 emeletes óceánjáró luxushajó. Négy úszómedence, egy sportpálya, öt étterem, egy háromszintes színház és számos szórakozóhely található a fedélzetén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.