Nyomozás a körömi tömegverekedés ügyében

Elrendelte a nyomozást a miskolci nyomozóügyészség a június 14-ére virradóra Körömben történt tömegverekedés ügyében - mondta Martossy György, főügyészségi csoportvezető ügyész.

Két feljelentést vizsgálnak: a hivatalos személy elleni erőszak bűntettét, illetve azt, hogy volt-e rendőrségi túlkapás az intézkedés során. Martossy György kifejtette: a hivatalos személy elleni erőszak esetében vizsgálják a történteket.

Az ügy előzménye az volt, hogy tömegverekedéshez riasztották a rendőröket a Borsod megyei Körömben. Amikor a tiszaújvárosi kapitányság megkapta a bejelentést, két járőr rendőrautóval a helyszínre ment, ahol egy embert megbilincseltek. A tömegből azonban kivált egy 10-15 fős csoport, amelynek tagjai "ki akarták szabadítani" a rendőrségi járműbe már beültetett társukat. A járőrök erősítést kértek, a tiszaújvárosi rendőrkapitányságról két járőr rendőrautóval érkezett a segítségükre. A rendőrök ellen fellépő tömeg ekkorra már megduplázódott, a 25-30 fős csoport - botokkal és egyéb eszközökkel - felfegyverkezve támadt rájuk, bekerítették a négy rendőrt és a két autót.

A járőrök a megyei rendőr-főkapitányságon keresztül hívtak úgynevezett csapaterőt az indulatok megfékezéséhez. Hajnalra 28 embert állítottak elő. A sajtószóvivő közölte: vizsgálják a 28 ember szerepét, cselekményét.

A másik vizsgálat amiatt indult, hogy 21 magánszemély feljelentést tett a körömi rendőri intézkedés miatt. Ezeket a feljelentéseket egy ügyként - bántalmazás hivatalos eljárásban vétsége - kezeli a nyomozóügyészség - ismertette Martossy György, hozzáfűzve, hogy a feljelentéshez látleleteket is csatoltak, ezek összességét hétfőn kapta meg az ügyészség.

Mint mondta, a hivatalos személy elleni erőszak, illetve a bántalmazás hivatalos eljárásban ügyét párhuzamosan vizsgálja az ügyészség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.