Nincs amerikai a klímaváltozás ellen összefogó olajcégek között

Az olaj- és gázipari ágazat tíz nagyvállalata a közelgő párizsi klímacsúcsra tekintettel megegyezett abban pénteken, hogy együttműködnek a klímaváltozás elleni küzdelemben.
A világ energiafogyasztásának tíz százalékát biztosító cégek "hatékony klímamegállapodást" sürgetnek a 2015. november 30. és december 11. között az ENSZ Párizsban rendezendő 21. klímakonferenciáján (COP21), amelynek az a célja, hogy az emberiség 2 Celsius fok alatt tudja tartani a század végéig a globális átlaghőmérséklet emelkedését.

"Ez az egész társadalom számára kihívás. Készek vagyunk benne részt vállalni. A következő években megerősítjük törekvéseinket és befektetéseinket a világ energetikai mix szénintenzitásának csökkentésére" - írta közös közleményében a BG Group, a BP, az Eni, a Pemex, a Repsol, a Saudi Aramco, a Reliance Industries, a Royal Dutch Shell, a Statoil és a Total vezetője. A 2014-ben létrejött Oil and Gas Climate Initiative (OGCI) kezdeményezés tagjaiként "vállalataink számos területen készek együttműködni, hogy jobb eredményeket érjenek el, mint az egyéni erőfeszítéseikkel" - tették hozzá.

Az együttműködés "a technológián alapuló jelentős, gyakorlati akciókon keresztül valósul meg" különböző területeken, hogy a világ növekvő energiaigényét kielégítsék, ugyanakkor az éghajlati hatásokat csökkentsék. A nagyvállalatok az energetikai hatékonyság érdekében az üzemanyagok és a járművek javításán kívánnak együttdolgozni, valamint növelni az újrahasznosítható energiák és a természetes gáz szerepét, amely a legkevésbé szennyező fosszilis energia. Egyidejűleg csökkentenék a metán kibocsátásával járó tevékenységeiket, és támogatnák a kutatást és fejlesztést például a szén-dioxid-leválasztásban.

"A technológia megoldást hozhat a jövőre" - mondta Patrick Pouyanné, a Total vezérigazgatója párizsi sajtótájékoztatóján. Bob Dudley, a BP vezetője pedig úgy fogalmazott: "jóllehet konkurensek vagyunk, együtt tudunk működni".

A tíz vállalat közül nyolc, amelyek között egyetlen amerikai cég sincsen, már húsz százalékkal csökkentette 2005 óta az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.

"Folytatjuk az erőfeszítéseinket a kibocsátás jelenlegi irányvonalának csökkentése érdekében" - hangsúlyozták. Elismerték ugyanakkor, hogy a jelenlegi tendencia "nem kompatibilis" a felmelegedés 2 Celsius fok alatt tartásra vonatkozó céllal.
Környezetvédelmi szervezetek nagyon kritikusan fogadták a bejelentést.

"A pirománok nem jó tűzoltók" - példálózott Charlie Kronick a Greenpeace részéről. Szerinte a párizsi klímacsúcs jó alkalom arra, hogy jelentős előrelépés történjen 2050-ig a 100 százalékosan megújítható energiamodell irányába, de "a legfőbb olajipari vállalatok alapvetően ellenzik ezt az elképzelést, és aktívan el akarják fojtani Párizsban". A közlemény szerint a vállalás nem fog jelentősen hozzájárulni a világgazdaság szénmentessé tételéhez.

Az InfluenceMap nevű civil szervezet jelentése szerint az olajipari cégek "kettős beszédet" folytatnak a klímapolitika területén: nyilvános megszólalásaik jó szándékukról tanúskodnak, eközben a háttérben lobbitevékenységet folytatnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.