Nigella Lawsont nem engedték be Amerikába

Kábítószeres múltjára hivatkozva nem engedték beutazni az Egyesült Államokba Nigella Lawsont.

A világszerte ismert és népszerű tévészakácsot - akinek édesapja, Nigel Lawson a tavaly elhunyt Margaret Thatcher brit miniszterelnök pénzügyminisztere volt az 1980-as években - a Daily Mail csütörtöki beszámolója szerint már a londoni Heathrow repülőtéren feltartóztatták, és nem engedték felszállni Los Angelesbe induló járatára. Nigella Lawson egy amerikai szakácstehetség-kutató televíziós vetélkedő ítésze lett volna, ám a konzervatív brit tömeglap szerint az amerikai tévékarrier a hatósági intézkedés miatt veszélybe került.

Az 54 éves tévészakács vasárnap hajnalban még örömmel közölte híveivel a Twitter mikroblogportálon, hogy minden elengedhetetlen utazási kelléket becsomagolt - az üzenethez mellékelt fotón egy szalmakalap, egy tubus mustár és egy kis csomag só látható -, és a Heathrow-n már a biztonsági ellenőrzésen is túljutott, amikor közölték vele, hogy nem utazhat.

Nigella Lawson eredetileg a vád tanújaként jelent meg többször is az elmúlt hónapokban a nyugat-londoni Isleworth koronabíróságán, ahol egykori családi mindeneseinek csalási pere folyt.

Az olasz testvérpár, Francesca és Elisabetta Grillo évekig állt Nigella Lawson és volt férje, Charles Saatchi milliárdos műgyűjtő alkalmazásában. A két nővért azzal vádolták, hogy a család pénzéből 658 ezer fontot (csaknem negyedmilliárd forintot) vertek el saját luxuskiadásaikra.

A testvérpárt decemberben az esküdtszék felmentette, ám a két egykori családi mindenesre akkor gyakorlatilag már senki nem figyelt. A tárgyaláson ugyanis fény derült Nigella Lawson kábítószeres múltjára, és a hír elöntötte a brit sajtót.

Francesca és Elisabetta Grillónak - ügyvédeik szerint - a tévészakács személyesen engedte meg a pénzszórást, cserébe azért, hogy hallgatnak az ő rendszeres kábítószerezéséről.

Nigella Lawson tanúvallomásában elismerte, hogy valóban fogyasztott kokaint "néhányszor", amikor halálos beteg első férjével, John Diamonddal élt. Elmondása szerint a közös kábítószer-fogyasztás célja az volt, hogy a rákbetegség végső stádiumában járó Diamond szenvedéseit enyhítsék.

Elismerte azt is, hogy második férjével, Charles Saatchival kötött, világra szóló botrányok közepette tavaly véget ért házasságának utolsó évében ismét kábítószerhez - kokainhoz és kannabiszfélékhez - folyamodott, azért, hogy "elviselhetetlen" életét és Saatchi "terrorizmusát" elviselhetőbbé tegye.

A Scotland Yard hosszas vizsgálódás után januárban úgy döntött, hogy értékeli ezt az érvelést, és nem indít vizsgálatot az ügyben.

Az amerikai hatóságok azonban a jelek szerint ennek ellenére felvették a szárszakácsot a beutazási tilalommal sújtottak feketelistájára.

A Daily Mailnek jogi szakértők elmondták: ilyen esetben akár 20-25 hétbe is beletelhet, mire az érintett tisztázhatja nevét, és ismét amerikai beutazási engedélyhez juthat, bár bizonyítottan sürgős esetekben ez napok alatt is elintézhető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.