Nemesbikki hármas gázolás: az autó is hibás volt?

A nemesbikki tragédiát okozó autó vezetője és utasa után őrizetbe vették a gépjármű tulajdonosát is.

Gyanúsítottként hallgatta ki, és őrizetbe vette a rendőrség annak a gépjárműnek a tulajdonosát, amely a három halálos áldozatot követelő balesetet okozta Nemesbikk belterületén a hétvégén - közölte a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Gaskó Bertalan emlékeztetett arra, hogy szerdán az ügyben a Miskolci Városi Bíróság - a rendőrség előterjesztése alapján - előzetes letartóztatásba helyezte a személyautóval ittasan közlekedő és balesetet okozó 41 éves járművezetőt és 23 éves utastársát is.

Vasárnap Nemesbikk belterületén a személyautó elsodort három, az útpadkán haladó embert: a balesetben egy 63 éves nő és 36 éves lánya életét vesztette, míg a kerekes székben tolt 13 éves kislányt a mentőhelikopter életveszélyes sérülésekkel szállította kórházba, a gyerek hétfőn szintén életét vesztette.

A Borsod megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya őrizetbe vette, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyzete a jármű 41 éves vezetőjét és annak 23 éves utasát is, aki közvetlenül a baleset után még azt nyilatkozta, ő vezette a kocsit.

A szakértők bevonásával folytatott nyomozás során az ügyben kedden a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették az autó tulajdonosát is. A 32 éves tiszaújvárosi férfit a rendőrség több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsítja. Az elvégzett elsődleges vizsgálatok alapján ugyanis a közlekedési baleset kialakulásában - a jármű vezetőjének vétkes magatartása mellett - a tulajdonos által javított jármű hibája is közrejátszhatott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.