Nem is igazi hős a kislányt megmentő szír kisfiú

A szíriai Shaam News Network november 10-én töltötte fel Youtube csatornájára azt a felvételt, melyen egy kisfiú az életét kockáztatva rohan a mesterlövészek golyói között, hogy megmentsen egy autó alatt bújkáló kislányt.

A videót azóta több millióan látták, több ezren kommentelték. Sokan megkérdőjelezték valódiságát - és igazuk lett. A jól megkomponált felvétel ugyanis Lars Klevberg norvég rendező keze munkáját dicséri.

A 34 éves direktor a BBC-nek elmondta, hogy még májusban, Máltán vették fel a jelenetet olyan díszletben, amit például a Trója és a Gladiátor című filmekhez is használtak. „A kisfiú és a kislány profi színészek Máltáról, a háttérben hallatszó hangok pedig Máltán élő szíriai menekültektől származnak” - mondta  Klevberg, aki megjegyezte, a felvétel segítségével szerették volna felhívni a figyelmet azon gyerekek helyzetére, akik háborús körülmények között élnek. 

Az egyperces videó elkészítését a Norvég Filmalap és a Norvég Művészeti Tanács audiovizuális alapja finanszírozta, akik tisztában voltak vele, hogy a felvételt úgy töltik majd fel a netre, hogy nem jelölik, fikció-e vagy valóság. „Az, hogy a gyereket eltalálják, de túléli és tovább fut, arról árulkodik, hogy a felvétel nem valódi” - mondja a producer,  John Einar Hagen.

„Nem cinikus módon akarták felhívni az emberek figyelmét, a motivációjuk őszinte volt” - véli Ase Meyer, a Norvég Filmalap rövidfilmekért felelős biztosa. Őt egyébként őszintén meglepte, hogy a nézők azt gondolták, a felvétel valdódi, hiszen mint mondja, jól látható, hogy a fiút lelövik, majd feláll és fut tovább, holott a ruháján még csak egy vérnyom sincs. A filmalap összesen 280 ezer koronával járult hozzá a film elkészítéséhez. „Alacsony költségvetésű filmről van szó, az emberek általában ennél jóval több pénzt kérnek forgatásra” - jegyezte meg Meyer.

A felvételt egyébként néhány héttel ezelőtt Klevbergék töltötték fel a Youtube-ra, de nem igazán figyeltek fel rá az emberek, úgyhogy inkább letörölték, és aztán Golyózáporból mentette ki a hős szíriai kisfiú a kislányt címmel ismét elérhetővé tették. Végül a szíriai Shaam Network is feltöltötte Youtube csatornájára, melynek következtében rengetegen látták és még a nemzetközi sajtó is foglalkozott vele.

Klevberg elégedett a munkájával. Örül, hogy elérték, amit szerettek volna: vitát akartak gerjeszteni, ő és munkatársai csupán azt szerették volna, ha az emberek beszélni kezdenek a témáról, és mint mondja, így is lett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.