Étkezési kutyákat tenyésztett, új üzleti tervet kapott

Több mint száz, „étkezési” kutyakölyköt vásároltak ki egy dél-koreai farmertől amerikai állatvédők. A pénz mellé a gazda új üzleti tervet is kapott, hogy másból tudjon megélni, az állatokat pedig kedden elszállították új kaliforniai otthonukba.

A Nemzetközi Állatvédő Társaság és a Változás az Állatok Számára Alapítvány jelentős áttörést ért el a Dél-Koreában és más ázsiai országokban elterjedt kutyaevés elleni harcban. Európai és amerikai állatvédők évek óta győzködik a tenyésztőket, hogy az állatokat nem szabad eladni az éttermeknek. Eddig az ázsiaiak elzárkóztak, mondván nem látnak semmi különbséget a baromfifogyasztás és a kutyahúsevés között.

Kim Szú-gjun, dél-koreai gazda most beleegyezett, hogy felhagy a táplálkozási célú kutyatenyésztéssel, mi több, kollégáit is megpróbálja rábeszélni a váltásra. A nyugati alapítványok általában 2 ezer és 60 ezer dollár közötti összeget ajánlanak azoknak, akik áttérnek más állatok tenyésztésére vagy növénytermesztésre. A Változás az Állatok Számára Alapítványt vezető brit Lola Webber szerint végső céljuk a kutyahúsipar teljes felszámolása.

Lola Webber Dél-Koreában
Lola Webber Dél-Koreában
Változás az Állatok Számára Alapítvány

Lehet, hogy Webber és társai nyitott ajtókon dörömbölnek – írja a BBC arra hivatkozva, hogy az érintett ázsiai országokban erősödik a középosztály, egyre több a házi kedvencként tartott kutya, és ezzel párhuzamosan gyengülnek a korábbi hagyományok. Szöulban egyre több a kutyabarát kávézó.

A dél-koreai fővárosban korábban ezerötszáz vendéglő étlapján szerepelt a kutyahús, amely mára alig hétszáz helyen rendelhető. Az is haladás, hogy a piacokon az állatokat immár nem verik agyon eladás előtt – ettől állítólag jobb volt az ízük –, hanem csupán árammal pusztítják el őket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.