Nem engedélyezik az abortuszt a tízéves kislánynak, akit megerőszakolt a mostohaapja

A paraguayi kislány hasfájásra panaszkodott. A kórházban derült ki, hogy 21 hetes terhes.

Később pedig az is, hogy nevelőapja erőszakolta meg. A férfit körözi a rendőrség, jelenleg szökésben van. - írja a Daily Mail.

A lány anyja kedden kérvényezte, hogy végezzenek a lányán  terhességmegszakító műtétet, de a kérvényét elutasították, a paraguayi törvények értelmében ugyanis az abortusz még nemi erőszak vagy vérfertőzés esetén is illegális. Az anyát nemi erőszakban való bűnrészesség miatt egyébként letartóztatta a rendőrség, jelenleg is őrizetben van. A várandós kislányt pedig egy fiatal anyák számára fenntartott otthonban helyezték el. 

A kislány terhesség-megszakításának az ügyét ezután az Amnesty International helyi szervezete karolta fel, és azért harcol, hogy a kislány egészségére való tekintettel a paraguayi kormány, engedélyezze az abortuszt. „ A fizikai és pszichológiai következményei annak, hogy ezt a lányt a nem kívánt terhesség kihordására kényszerítik egyenértékűek a kínzással" - nyilatkozta az eset kapcsán Guadalupe Marengo, az Amnesty International igazgatóhelyettese.

Rosalia Vega, egy asuncióni nemzetközi jogvédő szervezet igazgatója azt mondta, kérvénnyel fordultak az egészségügyi minisztériumhoz és az igazságügyi minisztériumhoz is, hogy tegyenek kivételt a kislánnyal, és engedélyezzék számára a terhességmegszakító műtétet.

Mindenki, aki a témában nyilatkozik arra hívja fel a figyelmet, hogy az abortusz megtagadása kizárólag a kislánynak okoz további szenvedést, hiszen még csak tízéves, és nemhogy a szülés, hanem már maga a terhesség is hatalmas egészségügyi kockázatot jelent a számára. A fizikai megpróbáltatásokon kívül a lelki sérülések beláthatatlanok.

Az egészségügyi statisztikák szerint 2014-ben 680 olyan lány szült gyereket Paraguayban, aki mindössze 10-14-éves volt.

A dél-amerikai ország példája nem egyedülálló. Írországban szintén illegális a terhesség-megszakítás, kivéve, ha az anya élete van veszélyben. Az írek áthidaló megoldásként Nagy-Britanniába utaznak abortuszért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.