galéria megtekintése

Nem akar lemondani a pécsi farkast kilövő állatkert-igazgató

40 komment


Pap Nikoletta

Önként biztosan nem fog lemondani a posztjáról Szatyor Miklós, a Pécsi Állatkert igazgatója, aki vasárnap kilőtt a Tubesen egy szökött farkast. Szatyor ellen – aki szeret vadászni, fotózkodott tigrisbőrrel is – az Állatmentő Liga indított petíciót, követelve, hogy mondjon le.

Kedd délutánig már több mint 10 ezren írták alá azt az online petíciót, melyben az Állatmentő Liga arra kéri Szatyor Miklóst, mondjon le. A Pécsi Állatkert igazgatója a 24.hu-nak azt nyilatkozta, ezt önszántából nem fogja megtenni.

„Fotelszakértők és kommenthuszárok írogatnak mindenfélét, olyan emberek, akiknek halvány lövésük sincs az egészről. Olyasmiről formálnak véleményt, amiben nem vettek részt. Kreált dolognak tartom ezt az egészet”

– mondta Szatyor, és jelezte, még nem beszélt Páva Zsolttal.

 

Pécs fideszes polgármestere a közösségi médiában azonban már védelmébe vette az állatkert igazgatóját. Azt írja:

„Az emberi élet védelménél nincs fontosabb! Én még nagyon is jól emlékszem az 1995-ös tragédiára. Úgy látszik, mások már nem. Szerencsére sokan vannak azok is, akik józanul képesek gondolkodni.”

A petíciót aláírókhoz egyébként nemcsak magánszemélyek, de több szervezet is csatlakozott, többek közt a NOÉ Állatotthon Alapítvány és a Rex Kutyaotthon Alapítvány is.

Gyorsan kellett dönteni

Mint megírtuk, a farkas szombaton szökött meg az állatkertből. Előbb a kifutóját körülvevő 2,5 méter magas kerítés tetején lévő villanypásztort átszakítva az éppen felújítás alatt álló állatkert belterületén szaladgált, majd kisvártatva kijutott az intézményből a Pécsi Parkerdőbe. A parkerdő területét akkor kiürítették, az állatot keresni kezdték, illetve éjszakára csalétkeket tettek ki az állatkert környezetében, de ezek érintetlenek maradtak.

A Mecsekerdő Zrt. bizonytalan időre erdőjárási tilalmat rendelt el a Pécs környéki erdőkben, ennek ellenére vasárnap tele volt kirándulókkal a környék. Addigra azonban a keresést feladták, mondván, az erőfeszítések nem vezettek eredményre.

Farkasveszély volt a parkerdőben
Farkasveszély volt a parkerdőben
Sóki Tamás / MTI

Délután négy óra körül érkezett a bejelentés, hogy valaki látta az ordast a Tubesen. Szatyor Miklós kollégáival elindult az állat után, a megnevezett területet a rendőrség biztosította.

Az igazgató volt az, aki az állatot észrevette. Mint elmondta, a farkas támadó magatartást mutatott, ezért nem közelíthették meg, csak 50-60 méter távolságig. Telefonon próbálták elérni azt a csapatot, amelynél a kábító fegyverek voltak, de (valószínűleg a térerő gyengesége miatt) nem sikerült felvenni velük a kapcsolatot. Mivel már közeledett a sötétedés, és fennállt a veszélye, hogy a farkas eltűnik szem elől, Szatyor Miklós kétszer rálőtt, az ordas pedig kimúlt.

Az igazgató tettét azzal indokolta, hogy bár egész életét az állatok védelmére tette fel, ott, abban a pillanatban mérlegelnie kellett, hogy mekkora veszélyt jelentene a lakosságra nézve a farkas szökése.

Az állatvédők, akik felajánlották segítségüket a farkas befogására, de ebből az állatkert nem kért, úgy vélik, az intézmény és konkrétan Szatyor is több hibát vétett, ezért alkalmatlan igazgatónak, és le kell mondania.

Az online petíció indításával párhuzamosan az Állatmentő Liga egy levelet is küldött Páva Zsoltnak, amelyben arra kérik, sürgősen mentse fel Szatyor Miklóst a tisztsége alól.

Levélben kérték Páva Zsoltot
Levélben kérték Páva Zsoltot
Facebook

Pataki Gábortól, a szervezet elnökétől levélben kedden azt a tájékoztatást kaptuk, hogy

még nem kaptak hivatalos választ a levelükre, de a petíciót nem zárják le, és továbbra is úgy gondolják, hogy lett volna más lehetőség

a farkasprobléma megoldására.

„Pici Pocok például megölne mindenkit”

Az ügyben megszólalt Horkai Zoltán farkasspecialista is, akinek 20 éves tapasztalata van a fogságban tartott állatokkal. Horkai, a „Farkasember” a 444-nek azt mondta, a petíciózó állatvédőknek fogalma sincs arról, hogyan viselkedik egy szökött farkas, nem ismerik ezt a konkrét példányt, és azt sem tudják, hogy mire is használható az altatólövedék.

A szakember szerint szabadon lévő farkast eleve nem lehetséges befogni altatópuskával, ilyet csak azok követelnek, akiknek fogalmuk sincs a témáról. A fogságban nevelkedett állatok reakciói kiszámíthatatlanok.

„Az én állataim között is van olyan, melyik, ha kiszökne, bárkinek nekimenne. Pici Pocok például megölne mindenkit. Ellentétben Nelsonnal vagy Rufusszal. Van olyan, amelyiket meg is lehetne simogatni, míg akad, aki az embert nem bántaná, de a vele lévő kutyát azonnal megtámadná. Olyan is, amelyik a felnőtteket elkerülné, de azonnal ugrana a gyerekekre” – mondta Horkai, aki állítása szerint, ha Szatyor helyében lett volna, talán ugyanígy cselekszik.

A Farkasember védelmébe vette az állatkert igazgatóját mondván, nem ismerhette még a szökött példány természetét, hiszen csak nemrég került át egy olaszországi állatkertből.

Tigrisbőrrel fotózkodott

A lemondását követelő civilek Szatyor Miklósnak azt is a szemére vetették, hogy állatkerti igazgató létére vadászik és hogy az egzotikus állatok kiterített bőrével együtt fotózkodik. Szatyor úgy véli, ebben nincs semmi rendkívüli, sosem csinált titkot a hobbijából. Ő maga is több magyar állatkert igazgatóról és állatorvosról tud, akik vadásznak.

A bőrökről azt mondta a 24.hu-nak: „Ők állatkerti állatok voltak, nálunk pusztultak el végelgyengülésben, szerintem sokkal furább lenne, ha kidobnánk őket. Az értékesebb állatainkat sok esetben felajánljuk a Magyar Természettudományi Múzeumnak. Nyilván egy tigrist nem fogunk az állati hulladéktelepre egy az egyben kidobni, a bőrét, koponyáját megtartjuk, erre egyébként külön hatósági engedélyt is kell kérni."

Valami bűzlött Pécsen

A Pécsi Állatkertben történt visszásságokkal a sajtó a 2000-es évek elején is foglalkozott. 2001-ben az Index mészárszéknek nevezte az intézményt, miután kiderült, hogy egy Csoki névre keresztelt ritka barnamedvét a saját ketrecében lőttek agyon osztrák vadászok 1998-ban, és erről az akkori vezetőség is tudott. Mint írták „Az utóbbi években több tucat kenguru, őz, apró állat pusztult el tisztázatlan körülmények között". A tegnap kiadott közleményben felemlegetett, 1995-ben két kisgyereket megmaró és egy idős nő halálát okozó Piroska nevű farkas is a Pécsi Állatkertből szökött meg.

Szatyor egy állítása szerint végelgyengülésben kimúlt állat előtt
Szatyor egy állítása szerint végelgyengülésben kimúlt állat előtt
Laufer László / Népszabadság

Ekkor azonban még nem Szatyor Miklós volt az intézmény igazgatója, nem is dolgozott ott.

A Pécsi Állatkert jelenleg átépítés miatt zárva tart. Információink szerint az intézmény nagyon elavult volt már és nem tudtak megfelelő körülményeket teremteni az ott élő állatok számára. Egy pécsi lakos lapunknak azt mondta:

„az állatok szó szerint a saját piszkukban feküdtek."

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.