galéria megtekintése

Napi hétezer euró bevételt termeltek a kiskorú bűnözők

2 komment

NOL

A Eurodisney látogatóira szakosodott bűnbanda főleg gyerekeket használt a lopásokra. Akad közülük, aki egy nap alatt 7000 euró értékben zsákmányolt készpénzt, ékszert, bőrárut és egyéb értéktárgyakat. Tökéletesen tisztában vannak a törvényekkel. Hamis nevet mondanak a rendőrségen, hazudnak a korukról és nem engedik, hogy ujjlenyomatot vegyenek tőlük, vagy hogy megvizsgálják a csontjaikat, amelynek segítségével megállapíthatnák a korukat.

A francia és román rendőrség egymással együttműködve derítette fel a turistalátványosság látogatóira vadászó banda módszereit és vezetőit – számolt be a Local.

„Apránként, megfigyelés és felderítés segítségével, illetve a román rendőrség hathatós együttműködésével hajtottuk végre az akciót" – nyilatkozta Francois Despres alezredes, a „vándorbűnözésre”, a külföldiek által elkövetett bűncselekményekre szakosodott francia ügynökség, az OCDLI vezetőhelyettese.

Az OCDLI tucatnyi nyomozója, köztük számos románul is beszélő munkatárs dolgozott a zsebtolvajhálózat felszámolásán, amely az Europol beszámolója szerint „családi kapcsolatok és rokonság alapján szerveződött".

 

A vizsgált hat hónapos időszakban közel ezer lopást követtek el a banda tagjai. Készpénzt, drága bőrárukat, mobiltelefonokat és ékszereket raboltak legalább egymillió euró (átszámítva 309 millió forint) értékben. Ez a szám azonban nem pontos, mert számos esetet nem jelentenek a hatóságoknak az áldozatok – magyarázza Despres. 

Február 9-én egyszerre tartottak razziát Párizsban és a romániai Craiovában keresőkutyák és helikopterek bevetésével. Párizsban letartóztattak egy román párt, akik a feltételezések szerint útnak indították a fiatalokat a francia fővárostól 30 kilométerre fekvő Disneyland felé tartó vonattal, vagy a bejáratnál várták őket, miután kizsebelték a parkba látogató turistákat.

Összesen 17 embert tartóztattak le, közülük hatot Romániában. A rendőrség 25 ezer eurónyi készpénzt, aranyat, ékszert és órát foglalt le az Europol tájékoztatása szerint. „A kiskorú bűnözők akár napi hétezer euró bevételt is termeltek” – teszik hozzá.

„Ez egy nagyon jól szervezett rendszer, szinte életstílus” – nyilatkozta az AFP-nek egy rendőr. „A nagy testvérek képezik ki a hét-nyolc éves kicsiket, akik nagyon ügyesek. Az egyik kislány akár százezer eurót is képes volt összehozni egy hónap alatt.”

A hálózat vezetőit akár 30 év börtönbüntetésre is ítélhetik szervezett bűnözés, pénzmosás, emberkereskedelem, kiskorúk bűncselekményekre való biztatása és elhanyagolása miatt.

Hat román állampolgárt Meaux-ben vettek őrizetbe, közülük ketten fiatalkorúak, 15 év alattiak, míg hárman 12 vagy 13 évesek. Utóbbiak árvaházba kerültek. A Romániában letartóztatott bandatagokat is átadják a francia hatóságoknak, amint lehetséges - mondta el Alexandre Ionescu, a román nagykövetség biztonsági attaséja. A diplomata arra panaszkodott, hogy az eset olyan színben tünteti fel az országát, mintha "bűnözőket exportálna".

A nyomozás még 2015. márciusában kezdődött, amikor a rendőrök felfigyeltek a Párizsból Disneylandbe tartó vonaton megszaporodott lopásokra, amelyeket romániaiak és romák követtek el. Jerome Georges rendőr parancsnok arról számolt be, hogy a gyerekek gyakran viselnek Mickey egér fület és adják ki magukat turistának. Három-négy fős csapatokban járnak, egyikük eltereli az áldozatok figyelmét, a többiek pedig elemelik az értékes tárgyakat.

Az elkövetők fiatal koruk ellenére tökéletesen tisztában vannak a törvényekkel. Hamis nevet mondanak a rendőrségen, hazudnak a korukról és nem engedik, hogy ujjlenyomatot vegyenek tőlük, vagy hogy megvizsgálják a csontjaikat, amelynek segítségével megállapíthatnák a korukat - számol be a tapasztalatokról egy, a nyomozáshoz közel álló forrás.

Emiatt a bíróság kénytelen 13 évesnél fiatalabbnak tekinteni őket, így csak nevelőotthonokba helyezhetik őket, ahonnan aztán a legtöbb esetben megszöknek. Egyeseket már több, mint egy tucatszor elkaptak.

„Az ember megindító történeteket hall, de nem szabad ellágyulni. Odahaza, Romániában hatalmas, medencés házakat építenek az itt keresett pénzből” - állítja a rendőrségi forrás. „A nyomozás még nem ért véget. Most azt próbáljuk kideríteni, hogy hova került a lopásokból befolyt összeg” – jelentette ki Despres.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.